Egyesülő európai szervezetek
Az Ecommerce Europe és az EMOTA (Európai Digitális Kereskedelmi Társulás) 2019. szeptember elején jelentette be, hogy egyesíti erőit. A két szövetség az Ecommerce Europe égisze alatt és márkanéven egyesül 2020. január 1-jétől.
A digitális kereskedelem iparága Európában 2019-ben várhatóan 621 milliárd eurós forgalmat hoz majd, ezért fontos, hogy megfelelő figyelmet kapjon. A folyamatosan változó és kihívásokkal teli környezetben való sikeres fejlődéshez, valamint az ágazat növekedési potenciáljának felszabadításához a két szövetség a jövőben egységes hangon fog beszélni. Erőik egyesítésével és az EU politikai döntéshozóival szoros együttműködésben ambiciózus és megvalósítható intézkedések révén olyan kulcsfontosságú területeken, mint a hatékonyabb végrehajtás, a jogharmonizáció és a tisztességes verseny, a két szövetség biztosítja, hogy az európai digitális kereskedelem továbbra is fejlődjön.
A két szövetség együttesen kibővített és hatékonyabb szolgáltatásokat kínálhat tagjainak a digitális vásárlás fejlesztésének támogatására Európában és azon túl. Az egyesített szövetség több mint 25 nemzeti e-kereskedelmi társulást számlál, így több mint 100 000 online üzletet képvisel Európában. //
Kapcsolódó cikkeink
Európa legnagyobb tejipari szövetkezete jöhet létre az Arla és a DMK egyesülésével
Egyesülésre készül az Arla Foods nemzetközi tejipari óriás és a…
Tovább olvasom >70 millió dollárt költ a beszállítói hálózat fejlesztésére a SHEIN 2028-ig
A vállalat 7,5 millió dollárt dél-kínai üzemek modernizálására költött. 70…
Tovább olvasom >Elmarad a Kroger és az Albertsons egyesülése
Az Albertsons bejelentette, hogy felbontja a Krogerrel kötött, 25 milliárd…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és…
Tovább olvasom >Piacra jutás, marketing, AI applikáció: kézzelfogható segítséget nyújt a SPAR Régiók Kincsei programja a kistermelők számára
Több mint 550-re emelkedett a kistermelőktől, kézműves cégektől, kisebb borászatokból…
Tovább olvasom >Megérkezett a Samsung Vision AI a vállalat legújabb tévéivel és hangprojektoraival
A Samsung bejelentette 2025-ös televízió és hangprojektor termékcsaládjainak bevezetését, a…
Tovább olvasom >