Egyes egészségtelen élelmiszerek betiltását is fontolóra veszik

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 27. 13:10

Egyes egészségtelen élelmiszerek kitilthatóvá tennének a magyar piacról, illetve eladásukat közgazdasági eszközökkel szorítanák vissza – közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára hétfőn az MTI megkeresésére.

Ez a lehetőség – azaz, hogy az egészségre nagyon ártalmas élelmiszereket külön intézkedésekkel sújtanák – a bevezetni szándékozott népegészségügyi termékdíj alkalmazásával kapcsolatban vetődött fel.

Ángyán József emlékeztetett: egyes élelmiszerek bizonyos összetevői, például a transzzsírok vagy a különféle szintetikus adalékok (E-anyagok) kétes hatásúak az emberi egészségre. Ezért a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszerek bizonyos összetevőit – például a transzzsírokat, vagy az E-anyagokat – a Vidékfejlesztési, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium – ez utóbbi tárca egészségügy államtitkárságának – szakemberei annak érdekében, hogy azok megfelelnek-e az egészséges táplálkozás követelményeinek, közösen vizsgálnak meg.

Ha a szakértők úgy ítélik meg, hogy egy-egy élelmiszer fogyasztása nagyon káros lehet az emberi egészségre, akkor esetleg többletadóval rontható ennek a terméknek a versenyhelyzete. Ha pedig egy termék fogyasztását különösen káros hatásúnak ítélnek, akkor az adott technológiát, vagy terméket akár be is lehet tiltani – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink