Egyedülálló programok

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 08. 22:52

A dm nemzetközi szinten gazdasági évben tervez, ami október 1-től szeptember 30-ig tart.

A magyarországi dm életében a 2013-as év egyik legfontosabb eseménye a 20 éves jubileum volt. Több 20%-os akcióval várták a vásárlóikat, de dolgozóiknak is megköszönték a 20 év alatt elért eredményeket.

DM

A vállalat egyszámjegyű forgalomnövekedéssel zárta a 2012–13-as üzleti évet. A dm saját márkái még mindig a dm-átlag fölött tudnak növekedni – immár minden harmadik eladott termékük saját márka.

– Három éve dolgoztuk ki az „Együtt egymásért” név alatt hosszú távú vállalati felelősségvállalási stratégiánkat, melynek célja, hogy a gazdaság felelős szereplőjeként megtaláljuk és felkaroljuk azokat a társadalmunkat súlyosan érintő problémákat, amelyek megoldásában hatékony segítséget tudunk nyújtani – mondja Józsa Mariann, a dm Kft. cégvezetője. – Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt évben az óvodás gyermekek napvédelmét célzó, „a Nap gyermekei” edukációs programunk és a nehéz körülmények között élő családok megsegítésére indított „Együtt a babákért” programunk mellett két újabb témában szerveztünk sikeres kampányt. „Mosolygó fogacskák” elnevezésű, gyermekeknek szóló edukációs programunkkal a kisgyerekek helyes fogápolásának fontosságára, „Együtt egymásért” dolgozói önkéntes programunkkal pedig a civil szervezetek munkájára és az önkéntes segítségnyújtás szerepére kívántuk felhívni a figyelmet.

Egy dm üzletbe lépve mintegy 14 ezer termék közül válogathat a vevő. A kategóriák közül évek óta a szépséghez-egészséghez kapcsolódó termékkörre fókuszálnak. Ez megmutatkozik a natúrkozmetikai részleg folyamatosan bővülő választékában is: a fogyasztó egyre nagyobb figyelmet fordít arra, amivel a testét, arcát ápolja, illetve amit elfogyaszt.

A dm saját kutatásaiból kiderül, hogy vásárlói között az átlagosnál nagyobb a magasabb iskolai végzettséggel és magasabb jövedelemmel rendelkezők részaránya, akik a dm-et a törzsvásárlói program, az erős dm márkás termékek, a megbízhatóság, az átlátható és tiszta üzletek, a széles választékú és minőségű ­bio-, natúr- és ökotermékek miatt választják leginkább.

– A beszállítókkal való kapcsolatainkat tekintve pozitív visszajelzést ad számukra egy nemrégiben készült kutatás eredménye, amelyben a dm nagyon jól szerepelt – árulja el Józsa Mariann. – A felmérésben megkérdezett beszállítók különböző szempontok alapján értékeltek 13 kereskedőt: például, hogy mennyire szervezett a vállalat, milyen a partneri viszony minősége, mennyire teljesül, amiben megállapodtak, mennyire együttműködő és hatékony a cég ellátási lánca, de mindezeken túl a munkatársak képzettségét és gyakorlati tapasztalatát is értékelték. Mindezek a szempontok alapján a beszállítók a dm-et emelték az első helyre.

A dm, mint márka, továbbra is a megkülönböztethetőségre törekszik: ez a szemlélet elsősorban a natúr-, öko- és biotermékek kiemelt fókuszát jelenti.

– Célkitűzés, hogy a cég valamennyi dm márkája Magyarországon is kapható legyen – határozza meg Józsa Mariann. – A dm márkák olyan termékeket egyesítenek, amiket jó áron kap meg a vevő, minősége pedig messze a legjobb a saját márkák között. Ezt erősítik a szakmai elismerések is. Az elmúlt két év során az
alverde termékeket jutalmazták a legtöbbször: vagy a csomagolásért, vagy a tartalomért, legutóbb pedig Superbrands díjjal. Ez egy tipikus feltörekvő márka, alacsony ismertséggel, szűk fogyasztói körrel rendelkező natúrkozmetikai termékcsalád. Active beauty törzsvásárlói programunkat is tovább erősítjük, és a vásárlókkal való kapcsolattartás számát is emeljük. Baba bónusz programunkra is megújulás vár, hogy a kisgyermekes családoknak szakértői segítséget tudjunk nyújtani és még értékesebb kedvezményekben részesíthessük őket könnyebb hozzáférés mellett. 2014 áprilisában bevezettük Magyarországon a dm Kedvencek szépségdobozt. Az ötlet, miszerint termékeket rejtsünk egy exkluzív csomagolású dobozba, egyáltalán nem új keletű. Ám a dm Kedvencek esetében egyedülálló, hogy minden esetben teljes kiszerelésű termékek kerülhetnek a dobozba, és az összeállítás során ügyelünk arra, hogy a dm Kedvencek megvásárlásával vásárlóink a legújabb szépségtermékekhez juthassanak hozzá.

Kapcsolódó cikkeink