Egy uniós bizottság jelentése szerint a glifozát nem rákkeltő

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 06. 10. 10:54

„A rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapos áttekintése után a bizottság ismételten arra a megállapításra jutott, hogy a glifozát karcinogén anyagként való besorolása nem megalapozott”- írta le véleményében május  végén az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) kockázatelemzési bizottsága.

A kutatás sok mindent tisztáz

Ez a megállapítás az EU-ban rendkívül széles körben alkalmazott, de egyszersmind rendkívűl vitatott növényvédőszerrel, a glifozáttal kapcsolatos jelenlegi kockázatelemzési folyamat részeként született. Ez utóbbianak célja, hogy tudományos alapot biztosítson annak eldöntéséhez, hogy az elhíresült növényvédőszer 2022 végén lejáró jelenlegi alkalmazási engedélye meghosszabításra kerüljön-e. 

Nem csak az érdekeltek örében, hanem a tudományos közösségben és háttérintézményekben is sokan vitatkoznak a glifozát kapcsán többek között azon, hogy a vegyület karcinogénnek, vagyis az ember számára rákkeltőnek számít-e. 

A WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége korábban a „valószínűleg rákkeltő” anyagok közé sorolta be a glifozátot, míg a FAO megállapítása szerint „nem valószínű, hogy karcinogén kockázatot jelent” az emberi táplálkozáson keresztül. 

Az ECHA most elkészült elemzése jóváhagyja saját előző vizsgálatának eredményét, ami szerint a glifozát nem rákkeltő. Ugyanakkor ismét megállapítja, hogy „komoly szemkárosodást” okozhat és emellett „hosszú távon megmaradó károkat okoz a vizek élővilágában”. 

A glifozát engedélyének meghosszabítását kérvényező vállalatokból álló csoport közleményében üdvözölte az ECHA véleményét és megerősítette, hogy „továbbra is elkötelezett a jelenleg is zajló EU szabályozási folyamat valamennyi aspektusának való megfelelésre”.

Az egészség- és környezetvédő aktivista csoportok ugyanakkor kevésbé elégedettek az elemzés eredeményével, szerintük ugyanis az ECHA nem vette figyelembe az összes vonatkozó tudományos bizonyítékot. 

Angeliki Lyssimachou, a HEAL, vagyis az EU környezetvédelmi és egészségvédelmi ernyőszervezet vezető tisztségviselője szerint az Ügynökség figyelmen kívül hagyta a „független szakértők” által bemutatott tudományos bizonyítékokat és hozzátette, hogy a glifozát potenciális rákkeltő hatásának el nem ismerése hiba és jelentős visszalépést jelent a rák ellen folytatott küzdelemben.

Az ECHA ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kockázatelemzési bizottság jelentős mennyiségű tudományos adat és a konzultációk során kapott kommentárok százainak átnézése után jutott erre a következtetésre.

A folyamat folytatásaként most az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal, vagyis az EFSA készíti el saját kockázatelemzését. Ugyanakkor a beérkezett hatalmas mennyiségű visszajelzés miatt ez az elemzés csak késéssel, várhatóan 2023 nyarára készülhet csak el, pedig a glifozát jelenlegi engedélye ez év végén lejár. 

Az ECHA elemzéséhez képest az EFSA jelentése szélesebb kitekintéssel dolgozik majd, mert nem csak a glifozát, mint aktív hatóanyag kockázatosságára terjed majd ki, hanem az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatásaira vonatkozó tágabb kérdésekre is. 

Forrás: euractiv.com

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink