Egy százalék alatt az infláció

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 12. 12:48

Októberben 0,9 százalékos volt az éves infláció, a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

fogyarak

Legutóbb 1974 februárjában volt ennél alacsonyabb az éves infláció, a mutató értéke akkor 0,6 százalék volt.

Mináry Borbála, a KSH szakértője elmondta: az üzemanyagok ára egy hónap alatt 4,7 százalékkal csökkent, ez önmagában 0,4 százalékponttal mérsékelte a fogyasztói árindexet.

Rámutatott arra, hogy a legnagyobb csökkenést az infláció éves ütemében az üzemanyagok és az élelmiszerek árában mutatták ki, de a szolgáltatásokat kivéve minden főcsoportban mérséklődött a növekedés üteme a 2012 októberihez képest. A dohány árának szeptemberi jelentős növekedését nem követte újabb növekedés októberben – tette hozzá. A november elsejétől hatályba lépett közműdíjcsökkentés nagyobb részben decembertől lesz hatással a fogyasztói árindexre. Jelentősnek nevezte, hogy a pénzügyi szolgáltatások ára egy év alatt 54,2 százalékkal emelkedett.

A KSH kedden kiadott jelentése szerint az Európai Unió módszertana szerint számított harmonizált fogyasztóiár-index évi 1,1 százalék volt októberben, ami 0,5 százalékkal alacsonyabb a szeptemberinél. A szezonálisan kiigazított maginfláció 3,4 százalékra csökkent a szeptemberi 3,5 százalékról, míg havi összevetésben 0,1 százalékot tett ki a szeptemberi 0,8 százalék után. A nyugdíjas fogyasztóiár-index 0,7 százalék volt a szeptemberi 1,2 százalékot követően.

Októberben az élelmiszerek ára kis mértékben, 0,1 százalékkal nőtt. Emelkedett a tojás (2,4 százalék), a sajt (1,7 százalék), a tej (1,6 százalék) és a száraztészta (1,3 százalék) ára. Csökkent azonban a liszté (2,5 százalék), a cukoré (1,8 százalék), valamint a párizsié és a kolbászé (1,1 százalék). A szezonváltás következtében a legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak (1,9 százalék). A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia ára kis mértékben nőtt egy hónap alatt (0,1-0,1 százalék), mialatt a szolgáltatások ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkek körében kisebb árcsökkenés volt megfigyelhető (0,1 százalék). Az egyéb cikkek ára – lakás, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek), átlagosan 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül a járműüzemanyagokért 4,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Egy év alatt, 2012. októberhez viszonyítva, az élelmiszerárak az átlagosnál nagyobb mértékben, 1,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül nőtt a sajt (8,9 százalék), a tej (5,0 százalék) és a sertéshús (4,4 százalék) ára. Olcsóbb lett többek között a liszt (13,1 százalék), a tojás (12,9 százalék), a cukor (10,3 százalék), valamint a csokoládé és a kakaó (5,3 százalék). Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,5 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.

A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,8 százalék), ezen belül a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díja átlagosan mintegy 10 százalékkal csökkent, mialatt a helyi tömegközlekedés 4,9 százalékkal került többe. A ruházkodási cikkekért átlagosan 1,4, az egyéb cikkekért 1,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 5,5 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia esetében is árcsökkenés volt megfigyelhető, összesen 8,9 százalék. Ezen belül a vezetékes gázért, a távfűtésért és az elektromos energiáért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2012. októberhez viszonyítva.

Az EU 28 tagországában szeptemberben a fogyasztói árak a harmonizált előzetes adatok szerint átlagosan 1,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012. szeptemberben. A legkisebb árváltozást Bulgáriában (-1,3 százalék) és Görögországban (-1,0 százalék), a legnagyobbat az Egyesült Királyságban (2,7 százalék) és Észtországban (2,6 százalék) mérték. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink