Egy pohár vörösbor felér egy óra edzéssel
Egy kanadai kutatás olyan vegyületet talált a vörösborban, amely ugyanazt a hatást éri el egy pohár ital elfogyasztása után, mint egy óra konditermi edzés.
A My Daily szakoldalon jelent meg annak a kutatásnak az összegzése, amely szerint 1 pohár vörösbor elfogyasztása ugyanolyan kedvező hatással bír, mint 1 óra konditermi edzés. Ennek az alapját egy különleges vegyület, a szőlő héjában is található rezveratrol adja, amelyet majdnem tíz éven át vizsgáltak amerikai tudósok, mégsem fedezték fel semmilyen pozitív hatását. Most a kanadaiaknak sikerült, ugyanis amikor ez a vegyület a szervezetbe jutott olyan mennyiségben, mint amennyit egy pohár átlagos vörösbor tartalmaz, több pozitív élettani hatás is észlelhető volt.
Ilyen a fizikai teljesítmény és az izomerő növekedése, valamint a szívműködés javulása. Ami érdekes, hogy a kutatásban észrevették, hogy ez a három élettani hatás pont olyan mértékű, mint egy óra konditermi edzés utóhatása. Természetesen rendszeresen nem lehet így kiváltani edzést, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jön egy pohár vörösbor, illetve a szőlő, az étcsokoládé, a kakaó és a mogyoró fogyasztása is, hiszen ezek is tartalmaznak rezveratrolt. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
30 éve számíthatunk a Reckitt márkáira Magyarországon
A Reckitt Benckiser Group PLC egy brit multinacionális, fogyasztási cikkeket gyártó vállalat, amelynek…
Tovább olvasom >Egyre többen étkeznek egészségtudatosan
Az egészségtudatos étkezés fogalma világszerte teret hódít, derül ki a…
Tovább olvasom >Egyre népszerűbb a cékla a magyar fogyasztók körében
Igazi szuperélelmiszer terem a magyar földeken, a vitaminokban és ásványianyagokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a magyarok: a többség kevesebbet tervez költeni karácsonykor
A magyar fogyasztók nehezebb helyzetben vannak, mint az előző években…
Tovább olvasom >A magyarok és a hal
Az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a Magyar…
Tovább olvasom >Íme 2024 legfontosabb digitalizációs trendjei
Jövőre várhatóan tovább gyorsulnak a vállalati digitalizációs törekvések, az előrejelzések…
Tovább olvasom >