Egy ország kóstolt: a Zsindelyes az élbolyban
Megrendezték a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett Országos Pálinkakóstolót, aminek díjazottjai a Pálinkakiválóságok Könyvébe is bekerültek.
A Magyarországon működő kereskedelmi pálinkafőzdék kétharmada nevezte be a termékét a megmérettetésre. A szakmai zsűri ebből 50 főzde 83 pálinkáját díjazta, melyek mindegyikéről egy rövid ismertetőt készítettek a Pálinkakiválóságok Könyvébe. A díjakat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át.
A Zsindelyes Pálinkafőzde folytatja idei díjesőjét, termékei 100%-os eredményességgel szerepeltek, háromból három csillagos pálinka lett. Fehér Csaba, a főzde pálinkamestere a következőket mondta el a szerepeltetett termékekről: „Három olyan terméket neveztünk be, melyek nagyon fontos szerepet játszanak a főzde életében – az eredetvédett szabolcsi alma és az újfehértói meggy, amely idén 50 éve már, hogy kinemesítésre került, illetve annak ágyazott változata, az újfehértói fürtös ágyas meggy, ami ezzel már 19-szeres elismeréssel büszkélkedhet. Mindhárom termékünk 2013-as főzésű, vagyis jelenleg is ezeket találja meg a vásárló a boltok polcain és a vendéglátóhelyeken, így szeretnénk mindenkit arra buzdítani, hogy kóstolja meg a Zsindelyes újdonsült érmeseket és ünnepelje a magyar pálinka értékeit.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >