Egy nap alatt kétszer zárta be ugyanazt a két kínai büfét a fogyasztóvédelem
Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott, így az NKFH ismét bezáratta a vendéglátóhelyeket és hatósági eljárásokat indított az üzemeltetőkkel szemben.
Megállapították: a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatók. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat.
Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította. A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak: a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is
– közölték.
A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem.
Az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.
Pintér István, az NKFH elnöke a közleményben elmondta: az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartása érdekében folyamatosan ellenőrzik a gyorséttermeket. Amennyiben szükséges, a hatóság a lehető legszigorúbb szankciókat szabja ki a súlyosan és ismételten jogsértő vállalkozásokra, amely a vendéglátóhely bezárása mellett bírság kiszabására is kiterjedhet – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Ellenőrzést tartott a fogyasztóvédelem a Lehel téri piacon
Ellenőrzést tartott a fogyasztóvédelem a Lehel téri piacon: lejárt élelmiszereket…
Tovább olvasom >Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes termékeket vizsgál a fogyasztóvédelem
Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a…
Tovább olvasom >Az OECD és a GVH közös Versenyügyi Oktatóközpontja kiemelt szerepet tölt be a régió versenyhatóságainak fejlesztésében
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi…
Tovább olvasom >