Egy nap alatt kétszer zárta be ugyanazt a két kínai büfét a fogyasztóvédelem
Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott, így az NKFH ismét bezáratta a vendéglátóhelyeket és hatósági eljárásokat indított az üzemeltetőkkel szemben.
Megállapították: a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatók. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat.
Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította. A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak: a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is
– közölték.
A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem.
Az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.
Pintér István, az NKFH elnöke a közleményben elmondta: az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartása érdekében folyamatosan ellenőrzik a gyorséttermeket. Amennyiben szükséges, a hatóság a lehető legszigorúbb szankciókat szabja ki a súlyosan és ismételten jogsértő vállalkozásokra, amely a vendéglátóhely bezárása mellett bírság kiszabására is kiterjedhet – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: rejtett veszélyek a csúszdákon és a kötélpályákon, több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szúrópróbaszerű ellenőrzések: fókuszban az akciós árak feltüntetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ólom és kadmium kioldódás veszélye miatt virágmintás üvegpoharakat hívott vissza a forgalomból a TEDi üzletlánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >