Egy magyar sajtmárka hihetetlen világsikerei
Dubajban, Bejrútban, Katarban, és számos más távoli vidéken találunk minőségi magyar sajtoktól roskadozó polcokat világszerte. Ez nem a véletlen műve, ugyanis a több mint 60 országban, Svédországtól Új-Zélandig több mint 40 ezer tonna mennyiségben értékesít belőlük a többek között a Hajdú sajtmárkát is gyártó Kőröstej. Kínálatukban a legnépszerűbbek az idehaza is jól ismert grillsajtok, a krémfehér sajtok, az arab világban kedvelt kashkaval, valamint az ömlesztett- és krémsajtok mindenféle formában.
Ezeket a sikereket tovább fokozta, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar élelmiszermárkát népszerűsítő, de külföldön folytatott marketingkampányát bonyolították le 2022 szeptemberétől egészen 2024 tavaszáig a Brexit felhívás keretében kapott vissza nem térítendő támogatás segítségével, mintegy 860 millió forint értékben. Ennek során hat arab országban – Libanonban, Jordániában, Szaúd-Arábiában, az Emirátusokban, Katarban és Ománban – népszerűsítették a Hajdú sajtmárkát. A közel-keleti terjeszkedés keretében megvalósítandó marketing tevékenységek mellett a pályázat keretében 3,5 millió forintot fordítottak a vonatkozó informatikai fejlesztésekre.
Az idehaza szokatlan nagyságrendű és komplexitású kampányt a Kőröstej a nemzetközileg is ismert M&C SAATCHI MENA ügynökség bejrúti leányvállalatának közreműködésével folytatta le. Ilyen szintű marketingaktivitás valóban szinte példátlan a magyar élelmiszermárkák történetében, hiszen – egyszerre hat országban hajtottak végre új terméklistázásokat, több száz üzletben helyeztek el kínálópolcokat és egyéb eladásösztönző eszközöket, kóstoltatásokat folytattak, televíziós reklámokat sugároztak, promóciókat folytattak a helyi kereskedelmi láncokkal együttműködésben, ezek mellett a kültéri média felületeken is rendkívül látványos megjelenéseket produkáltak.
A felsorolt marketingelemek mellett a közel-keleti Hajdú sajt márkakampány során óriási szerepet kaptak az online és közösségi média aktivitások is: az újonnan létrehozott „Hajdú Arabia” Facebook-, Instagram- és Tiktok oldalak összességében 100 milliós nagyságrendben produkáltak eléréseket a folyamatos aktivitásoknak köszönhetően. Ehhez hozzájárult az a több tucat, Libanontól az Egyesült Arab Emirátusokig ismert influenszer is, akik saját felületeiken népszerűsítették a Hajdú sajtokat.
A kampány eredményeként a Hajdú sajttermékeket kínáló árushelyek száma mintegy másfélszeresére emelkedett és a 6 célországban immár meghaladja a 15 ezret, miközben az elérhető termékválaszték a korábbi két és félszeresére nőtt.
Az egész magyar élelmiszeripar számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet, hogy a Hajdú sajtok a világ legnagyobb sajtgyártóinak termékeivel szemben is állják a versenyt ezeken az óriási kihívásokat rejtő, távoli piacokon, és jó hírét viszik a magyar élelmiszereknek.
Kapcsolódó cikkeink
NAK: 19 magyar termék végzett az élen a világ legrangosabb sajtversenyén
A világ legrangosabb sajtversenyén, a Portugáliában megrendezett World Cheese Awards-on…
Tovább olvasom >A magyar sajtkultúra újabb diadala – Magyar sajtok hódítottak a World Cheese Awardson!
A magyar kézműves sajtok idén is kitűntek a világ egyik…
Tovább olvasom >3000 tonna sajtot exportált tavaly a svájci Lidl
Több mint 3000 tonna sajtot exportált a svájci Lidl 2023-ban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >