Egy jóakaratú ember

Rápolthy István, a Hajdúszoboszló közelében működő Tuba Tanya tulajdonosa lett Az év vendéglátója cím idei birtokosa. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének javaslata alapján odaítélt kitüntetést a Turizmus Kft. díjátadó gáláján vehette át a Művészetek Palotájában – ennek kapcsán beszélgettünk a szakemberrel.

T. M.: Ön számos szakmai szervezet aktív tagja! Ez az első komoly elismerése vendéglátósként?

R. I.: Nem, számos kitüntetés jelezte már, hogy elismerik a közösségi munkámat, 2008-ban például Pro Turismo díjat kaptam. Közel 20 éve dolgozom a Hajdúszoboszlói Vendéglátó Egyesületben, tagja vagyok a Mesterek Klubjának, valamint az MNGSZ helyi szervezetének, azaz részt veszek a környék szinte minden jelentős gasztronómiai eseményének szervezésében, népszerűsítésében. Aktív szakmai élet jellemzi a régiónkat!

T. M.: Egy sikeres étterem tulajdonosaként, ennyi társadalmi munka után miért vállalt szerepet az MVI vezetőségében?

R. I.: Kovács László elnök keresett meg az ötlettel, és mivel az általa vázolt elképzelések nagyon megtetszettek nekem, hamar igent mondtam. Érzem az erőt ebben a szervezetben, de az ipartestület az én környezetemben korábban nem volt igazán jelen. Most talán országos szinten is bekapcsolódhatunk a vendéglátás jelenét és jövőjét meghatározó folyamatokba.

Nagyon jó a közösségi szellem is, ezért szívesen veszek részt az elnökségi üléseken és a rendezvényeinken. Kissé nehezebb a feladatom, mint amit eredetileg elképzeltem, az új vezetőségnek gyakorlatilag újra kell építenie az MVI tagi bázisát, és ma nagyon nehéz az embereket meggyőzni. Persze azért nem kevés sikerélményem is van! Hosszú távon akkor lennék elégedett, ha az éttermi koncessziós jogokat valamelyik szakmai szervezet bírná – az érdekvédelmi „viszonyoknak” megfelelően erre az MVI lehetne a legalkalmasabb.

T. M.: Elvi vita: a szervezetnek a tagságot vagy az egész szakmát kell-e képviselnie. Ön melyik „oldalon” áll?

R. I.: Nekem egyértelmű: a szakmát kell képviselnünk a tagság érdekein keresztül. A vita tényleg csak elvi, hiszen az elért eredményeink hasznát mindenki élvezheti. Más kérdés, hogy az ipartestületnek a tagok számára kell a legtöbbet nyújtania: egyrészt konkrét érdekképviseleti munkát kell végeznie, másrészt lehetőségeit kihasználva minél több előnyt, anyagi kedvezményt kell szereznie nekik.

T. M.: Ön híres a vendégszeretetéről. Ez az igazi „titka” a sikereinek?

R. I.: Elsősorban ez! De a munkám három és fél évtized vendéglátós tapasztalatra, jó pedagógiai érzékre, nyelvtudásra, hagyománytiszteletre is épül, na meg arra a megközelítésre, hogy a jó minőségű, megfelelő mennyiségű étel alapkövetelmény az étteremben. Mindig igyekeztem többet mondani, többet mesélni, hatékonyabban segíteni a turistákat akkor is, amikor éppen nem az asztali örömöknek áldoztak.

A Tuba Tanyát ne klasszikus étteremnek képzelje el, és igazából a csárda megnevezést sem szeretem. Én úgy tekintek rá, mint a tanyasi turizmus valamiféle gasztronómiai szórakoztató egységére. Van három kemencénk, és tudjuk is őket használni, nálunk a látványsütés nem színház, nem a konyhában elkészült ételt tesszük egy időre a tűz elé; a kemence összetéveszthetetlen ízt ad mindennek. Komplex szolgáltatást próbálunk nyújtani, aminek csak egy része az étkezés. Nálunk program a disznóvágás, a néptánc, és olyan népi hangszerekkel ismerkedhet meg a vendég, amelyekről korábban jó esetben is inkább csak hallhatott: például a köcsögduda, doromb, pásztorkürt.

T. M.: Kik a vendégei?

R. I.: A ’95-ös nyitás után bő tíz évig a németeknek köszönhettük a konjunktúrát – egymásnak ajánlottak minket, nem sok olyan volt közöttük, aki Hajdúszoboszlóról ne látogatott volna el hozzánk. A válság megváltoztatta a helyzetet, de nincs miért panaszkodnom. Jönnek a magyar vendégek, és a fiatalabb generációk is kimondottan élvezik a programokat. Csoportok érkeznek, céges rendezvényeket tartanak nálunk, bejelentkeznek még Nyugat-Magyarországról is. Egyszer megkérdeztem egy onnan érkezett marketingest, hogyhogy nem találtak egy jó helyet Sopron és Hajdúszoboszló között, ahol megszervezhették volna a tréningjüket. Hely lenne, válaszolta, csakhogy onnan hiányozna Rápolthy István…