Egy horvát járás 3,5 millió eurót fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre
A magyar határ közelében elhelyezkedő észak-horvátországi Gola járás 3,5 millió eurót (1,3 milliárd forint) fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre – közölte hétfőn a helyi sajtó.
Stjepan Milinkovic járási elöljáró elmondta: a némileg félreeső járás, amelyet a Dráva folyó választ el a megye többi részétől, természeti erőforrásait a turizmus fejlesztésére kívánja fordítani.
A projekt részeként kikötőt építenek a Dráván 42 vízi jármű részére, a régi parókiában pedig a természeti örökség bemutatására alkalmas központot alakítanak ki. Így azok, akik meglátogatják a központot, később hajókkal vagy csónakokkal, valamint elektromos kerékpárokkal, amelyeket a volt parókián bérelhetnek, a folyó mentén is gyönyörködhetnek a növény- és állatvilágban. A bemutatóközpont földszintjén hat tematikus kiállítótér kap helyet, amely Gola természeti örökségét mutatja be.
Az alagsorban két tárlatot alakítanak ki a környék történetéről és a régi paplak építészetéről. A központ fő motívuma a balin lesz, amely a kihalással fenyegetett édesvizi halfajok vörös listáján az érzékeny édesvízi fajok között szerepel – hangzott el a projekt bemutatására rendezett konferencián.
Kapronca-Körös megye elöljárója, Darko Koren szerint az említett projekt az apajkeresztúri (Rasinja) Inkey-kastély helyreállításával együtt továbbfejleszti a megye turisztikai infrastruktúráját, és egyben növeli a Drávántúl turisztikai vonzerejét.
Ivana Mesic, a turisztikai minisztérium munkatársa nagy sikerként értékelte a kezdeményezést, amelyet – mint mondta – 108 pályázat közül választottak ki, és amelyek közül mindössze öt-hat projekt kaphat támogatást.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >