Egy hónapnál is többet töltött idén a Balatonon a látogatók 28%-a

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 09. 16. 10:29

Az odalátogatók számában az északi és a déli part versenyét, mintegy 30%-kal a déli part nyerte idén nyáron. A hétköznapok felzárkóztak a hétvégékhez, a különbség átlagosan csak 27%. A leglátogatottabb desztinációk sorrendben Siófok, Balatonfüred, Keszthely és Balatonlelle. Arányaiban a legtöbb, csak nappalra érkező látogatót Tihany vonzotta – derült ki a LocSight balatoni piacelemzéséből.

 

Nem meglepő módon a szombat és a vasárnap voltak nyáron a tó legmozgalmasabb napjai. Ugyanakkor figyelemfelkeltő, hogy a leggyengébbnek számító keddek és a legerősebb szombatok között is csak 36%-os a különbség. A fővárostól távolabbi településeket inkább hosszabb időre látogatták, míg Siófok, Zamárdi esetében a látogatók száma szinte másfélszeresre nőtt a hétvégéken. A látogatók 29%-a töltött kevesebb mint egy hetet a tó környékén, 35% legalább 7 napot, a szerencsés 28% pedig 30-nál is több napot tölthetett a parton.
A kimutatást közzétevő, digitális forgalomfigyelésen alapuló LocSight szolgáltatás egyik vezető elemzője, Hegedűs Tamás elmondta: a LocSight, a tömegek mozgásának elemzésén alapuló új megoldás, amely képes térben és időben is meghatározni egy-egy lokáció látogatottságát és pontos összehasonlítást adni bármely területekre vonatkozóan. A balatoni adatokból az látszik, hogy a látogatók jó része még mindig „elakad” a Balaton „elejénél”; a Tihanytól a főváros felé eső, jóval kisebb „keleti medence” kötötte le a teljes forgalom mintegy 47%-át, amiből Siófok és azonos irányítószámhoz tartozó szűkebb környéke önmagában is 12%-ot tett ki. Az északi part látogatói a nyár folyamán nagy számban látogatták a déli településeket is 47%, míg fordítva ez kevésbé volt jellemző, a déli parton megforduló látogatóknak csak 29%-a járt északon.
Vannak olyan települések, amelyek nappal igazán népszerűek, nem pedig szálláshelyként. Például Tihanyban és Szigligeten kétszer-háromszor annyival növekszik nappal a forgalom, mint egy átlagos balatoni településen. Borbély Gábor, a LocSight szolgáltatás másik vezető elemzője hozzátette: a gyűjtött adatok alapján napon belüli forgalomeloszlást is tudunk számszerűsíteni. A legforgalmasabb órák mindenütt 9:00 és 16.30 közé esnek, bár szombaton a nappali aktivitás egészen 22.30-ig kitart, sőt, Siófokon és Balatonfüreden a szombat este átnyúlik vasárnapra. Az északi part kisebb településein az élet hamarabb csendesedik: este 11-kor már csak akkora a forgalom, mint reggel 7 körül.”
Az adatokból kirajzolódik, hogy a látogatók hétről hétre nyerték vissza az utazási kedvüket, majd szeptemberben visszatért az élet a normálnak nevezhető kerékvágásba. A legtöbb látogatót a tó július legvégén és az augusztus 20-i héten vonzotta, a látogatószám június elejétől július végéig majdnem lineárisan emelkedett, és a nyár utolsó öt hetében egy magas szinten tetőzött. Az augusztus végi napokban a számok visszaestek a június végi szintekre, majd szeptember 1-jén pont akkora volt a forgalom a tó környékén, mint június első napján.
A rendezvények turizmusra gyakorolt hatását mutatja, hogy az 52. Kékszalag hétvégéje hozzávetőlegesen 30%-os forgalomemelkedést jelentett Balatonfüreden, így az augusztus 22-i szombattal holtversenyben ez a nap volt a legforgalmasabb a településen. Ugyanakkor például a BalatonSound hiányában a fesztivál tervezett hétvégéje idén csak egy átlagos, jó július-augusztusi hétvégének számított Zamárdiban.

Kapcsolódó cikkeink