Az európai átlagnál több magyar számolt be jövedelme csökkenéséről
Az európai válaszadók 35 százaléka jelezte azt, hogy 2020-ban csökkentek a bevételei, Magyarországon ez az arány 41 százalék volt – tájékoztatta az Intrum követeléskezelő vállalat novemberi felmérésének eredményeiről az MTI-t.
A közleményben megjegyezték: a jövedelem csökkenése európai szinten elsősorban azokat érinti, akiknek eleve alacsony a keresetük.
Az európai válaszadók 63 százaléknak nem változtak tavaly a bevételei, közülük viszont sokan attól tartanak, hogy hamarosan csökkenhet a jövedelmük – emelték ki.
A kisebb jövedelemből gazdálkodóknak több mint a fele meghúzta a nadrágszíjat, csökkentette a nem létfontosságú termékek vásárlását, 21 százalék a pandémia alatt plusz munkát vállalt, 16 százalék családjától kért kölcsönt, 9 százalék pedig banki hitelt vett fel – ismertette az Intrum.
A felmérés szerint 2019 óta jelentősen (67 százalékról 76-ra) nőtt Európa-szerte azoknak a fogyasztóknak az aránya, akik vésztartalékot gyűjtenek a váratlan kiadások fedezésére. Nem változott azonban jelentősen azoknak az aránya, akik valamilyen konkrét célra spórolnak: enyhén csökkent például a lakásra spórolók aránya (20 százalékról 19-re), nőtt viszont azoknak a száma, akik nyugdíjcélra tesznek félre (30 százalékról 32-re).
Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy az utazásra sporlók aránya 39 százalékról 41-re nőtt, ami szerinte azt mutatja, hogy sokan remélik a korlátozások viszonylag gyors feloldását még a nyári turistaszezon előtt.
A követeléskezelő tavaly ősszel mintegy 24 ezer embert kérdezett meg Európa 24 országában arról, hogy érintette anyagi helyzetüket a COVID-19 járvány, a lezárások és az azt követő recesszió.
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult idén az iskolai bevásárlás az Egyesült Államokban
A back-to-school vásárlások idén szokatlanul korán kezdődtek az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >A német kiskereskedők 60%-a hirdet a közösségi médiában
Egy friss felmérés szerint Németországban a kiskereskedők közel 60%-a használ…
Tovább olvasom >A kisvállalkozások 83%-a számára létfontosságúak a házhozszállító platformok
A Wolt nemzetközi kutatása szerint a kereskedők 83%-a nélkülözhetetlennek tartja…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >