Egy év alatt meghétszereződött a tengeri szállítmányozás ára
Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár – hívta fel a figyelmet a határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújtó iBanFirst nemzetközi pénzforgalmi intézmény kedden az MTI-nek küldött közleményében.
A közleményben kiemelték, a tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári 3000 dollárról mostanra 20 000 dollár körüli szintre emelkedett.
A fuvardíj-emelkedés először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra – például hűtőgépekre – gyakorolt kedvezőtlen hatást, azonban manapság már erősen érinti a jelentős hozzáadott értékű áruk szállítását is.
Henrik Gergely, az iBanFirst számlamenedzsere a közleményben rámutatott arra, a tengeri áruszállítás helyzetét rontották a kikötőkben kialakult, korábban nem tapasztalt torlódások, illetve az olyan akut közlekedési problémák, mint a 2021. március végén történt eset, amikor a Szuezi-csatorna bedugult, és sok konténer nem tudott eljutni a rendeltetési helyére.
A közlemény szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy még korántsem értek véget a világ ellátási láncaival kapcsolatos feszültségek, és nem zárható ki, hogy a pandémia a jövőben további fennakadásokat okoz.
Példaként említették Kínát, ahol 2021 júniusában úgy döntöttek, hogy a Covid-megbetegedések miatt ideiglenesen bezárják a világ harmadik legnagyobb konténertermináljaként számon tartott sencseni bázist, ez pedig több hetes késéshez vezetett a szállítmányozásban, így tovább emelkedtek az Európába és az Amerikai Egyesült Államokba történő szállítás költségei.
Az iBanFirst speciális online platformot biztosít a különböző deviza tranzakciók lebonyolításához. Magyarországon több száz vállalati ügyfél használja a rendszert. A belga székhelyű iBanFirst-öt Franciaországban alapították 2013-ban. A cég 2021 márciusában másodszor is felkerült a Financial Times leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listájára, ahol a 258. helyen szerepel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkenti a Syngenta a tengerhajózás karbonlábnyomát
Véglegesíti megállapodását a Syngenta a Maerskkel arról, hogy az Európa…
Tovább olvasom >Devizapiaci kilátások 2024-re: Mire számíthatnak a magyar kkv-k?
A héten közzétett 2024-es devizapiaci kitekintésében az iBanFirst globális deviza- és nemzetközi…
Tovább olvasom >Gondok vannak a kínai gazdasággal is
A világ legnépesebb országában hat évtized óta most először haladta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >