Egy doboz sör 1390 Ft-ért – ilyen árak vannak idén a Szigeten

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 11. 09:58

Két év kihagyás után idén újra megnyitja kapuit a Sziget Fesztivál. És ahogy a csúcsokat döntögető hazai inflációt figyelemmel kísértük, nem meglepő, hogy a fesztiválon is brutálisan elszálló árakra készülhetnek a bulizni vágyó tömegek. De pontosan milyenekre?

Augusztus 10-én indult a fesztivál

A Pénzcentrum ezúttal is kilátogatott a Szigetre, ahol bejárva a fesztivál területét megnéztük, mi, mennyibe kerül idén. Előre szólunk, a magyar pénztárcának elég sokkoló számadatok következnek, de persze mint tudjuk, a nyugatról érkező fesztiválozók tömegeinek ezek maximum átlagosnak, sőt még annál is olcsóbbnak mondhatók.

Sörhorror a köbön

Mielőtt az idei árakra kitérnénk, érdemes visszautazni az időben, hogy legyen némi viszonyítási alapja az embereknek. 2018-ban például egységesen 700 forintba került a csapolt sör, és 800 forintba a dobozos. 2019-ben azonban már 50 forinttal fentebb kúszott a folyékony kenyér ára, a csapolt sör ekkor 750 forintba, a dobozos pedig 850 forintba került. Ezután csapott le a pandémia, majd a brutális árrobbanás, aminek következtében a 2022-es fesztiválra a csapolt sör 1290 forint, a dobozos pedig 1390 forint lett. Ez azt jelenti, hogy míg 2018-2019 között 7 százalékkal emelkedett a sör ára, addig 2019-2022 között a növekedés mértéke 72 (!) százalékos lett!

A brutális áremelkedést látva érdemes megjegyezni, hogy a KSH statisztikái szerint a minőségi világos sör átlagos fogyasztói ára 2019 júliusa és 2022 júliusa között 25 százalékkal emelkedett. Ehhez képest is tehát majd háromszoros a fesztiválos sör árrobbanása.

A teljes cikk itt, a Pénzcentrum oldalán olvasható

Kapcsolódó cikkeink