Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj Budapesten
Tizennyolc egri és tizenöt szekszárdi pincészet bikavérei mutatják meg a történelmi borfajta mai arcát az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj elnevezésű kóstolón pénteken a Corinthia Hotel Budapest báltermében.
A tokaji aszú után nagy valószínűséggel a bikavér a második legismertebb magyar borfajta a világban; népszerűségét annak is köszönheti, hogy ételek széles körével párosítható – emlékeztet a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Bikavért csak két magyarországi borvidéken, Egerben és Szekszárdon lehet készíteni. Noha a termőtájak adottságai és részben a készítési előírások is eltérnek egymástól, abban osztozik az egri és a szekszárdi bikavér, hogy legalább négyféle szőlőfajtából készül, és több, egymásra épülő minőségi kategóriában jelenik meg.
A bortípus presztízsének emelésén sokat dolgoznak mindkét borvidék vezető termelői, akik hisznek ebben a történelmi borkategóriában, és úgy vélik, hogy ez a kékfrankosra épülő, komoly, de mégsem túl nehéz vörösbor megfelel a mai kor fogyasztói igényeinek – hangsúlyozzák a Bikavér Párbaj szervezői.
Az évről évre alakuló munka eredményét az egriek és a szekszárdiak idén is közösen mutatják be a fővárosban, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolóján, melynek során ebben az évben már harminchárom egri és szekszárdi pince különböző évjáratú bikavéreit hasonlíthatják össze a látogatók.
A kiállítók teljes listáját és a belépőjegyekkel kapcsolatos információkat a www.bikaver-parbaj.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Minden korty egy új fejezet – teljesen megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád
A borkészítés minden fázisát elemezve és átgondolva, a legújabb trendeknek…
Tovább olvasom >Történelmi döntés: az Európai Bizottság jóváhagyta az első fenntarthatósági áregyezséget a borágazatban
Az Európai Bizottság első alkalommal foglalt hivatalosan állást egy fenntarthatósági…
Tovább olvasom >Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: már a Somlói borvidéket is elérte a súlyos betegség
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss laboratóriumi vizsgálatai alapján immár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >