EFOTT: Látogatócsúcs és fizetős karkötő a Mastercardtól
Látogatócsúcs született az idei, immár 43. EFOTT-on: 115 117 ember fesztiválozott Velencén – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Minden eddiginél erősebb felhozatalt, több mint száz fellépőt hozott a Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amelyet július 10. és 16. között rendeztek Velence-Sukorón.
A fesztivál legnagyobb sztárja John Newman brit énekes volt, aki pénteken adott koncertet a nagyszínpadon.
Az EFOTT húsz hektáros területén mintegy kétszáz programlehetőség állt a fesztiválozók rendelkezésére, többek között turisztikai programok, mozi, társasjátékok, vitorlázás, nagykivetítős VB-nézés, bungee jumping és szabadulószoba. Az idei házigazda felsőoktatási intézmény az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) volt.
A Mastercard bejelentése szerint a fesztivál fizetőeszköze az EFOTT Prepaid Karkötő volt. Az egyérintéses kártyákhoz hasonlóan működő divatos kiegészítővel nem csak a fesztivál területén, de azon kívül is fizethettek a látogatók.
A karkötőt a fesztiválozók 500 forint aktiválási díj ellenében kapták meg, amit az a helyszínen készpénzzel, vagy az EFOTT külön erre kialakított, mobiltelefonon is elérhető efott.dipocket.org oldalán keresztül bankkártyával is fel lehetett tölteni. A weboldalon a továbbiakban kezelni lehetett a karkötőn lévő összeget, megnézhettük egyenlegünket, tranzakciós listánkat, megváltoztathattuk a karkötő PIN-kódját, vagy akár egyenlegünkről a bankszámlánkra is utalhattunk.
A prepaid, azaz feltöltős karkötő mellett a látogatók természetesen fizethettek meglévő egyérintéses bankkártyájukkal, vagy arra alkalmas mobiltelefonjaikkal is. (MTI és a Mastercard sajtóközleménye)
Kapcsolódó cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyitottak a németek az AI-ügynökökön keresztüli vásárlásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Elyn’s Lab márka idén összesen kilenc új terméket vezetett be a piacra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Majdnem elmulasztott pillanatok. De nem most!” címmel indít úttörő, teljes egészében AI-val készült karácsonyi kampányt a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

