Édesség Expo Köln: hagyomány és újítás, gyümölcsök, fehérjék, mentesek és édesek
Február 5-én zárta kapuit a világ legjelentősebb édesség expója, az ISM Kölnben, amely idén lett 50 éves. A jubileumi rendezvény 148 országból 37 000 szakmai látogatót fogadott, és 76 ország 1 774 kiállítójának adott helyet. A német kereskedelem jelentős képviselői mellett az édességek legnagyobb vásárlói, importőrei és forgalmazói között jelen voltak a Walmart, a Carrefour, a Costco, a Schwarz Gruppe, a Tesco, az Aldi, az Edeka, a Rewe, az Amazon és a Walgreens is.
Tizennégy magyar kiállító vett részt az eseményen, köztünk a Magyar Édességgyártók Szövetségének több tagja. Idén növekvő tendenciát mutattak a prémium termékek, szokatlan ízkomponensek, természetes összetevőkre alapozott, növényi vagy rovar alapú fehérjékkel készülő rágcsálnivalók, továbbá a vegán, a vegetáriánus, a zsír- és a cukorcsökkentett, valamint az igazoltan etikus körülmények között előállított termékek. Ezzel együtt, a kiállítás gerincét továbbra is a hagyományos édességek adták.
A kiállítókat szondázva az általános vélemény az volt, hogy az üzleti várakozások optimisták, de nem kerülhető meg, hogy az édesipar számos kérdéssel néz szembe. A fogyasztók megváltozott vásárlási szokásai, a preferenciák változása, az ökológiai elvárások, mint a fenntarthatóság, a környezeti és társadalmi érdekek betartása az ellátási láncban, valamint az egyre rövidebb innovációs ciklusok mind fontosabbá válnak. A szabályozás változásai is sok országban jelenthetnek kihívást. Az élvezeti érték, az autentikus termékek, a fenntarthatóság, valamint a különféle trendek és igények kombinálása az alkalomhoz vagy az évszakhoz igazodva kulcsfontosságúak a vásárlói döntések szempontjából. (Magyar Édességgyártók Szövetsége)
Növekszik a fogyasztói igény az előre csomagolt kis, kompakt ételek iránt, amelyekről külön szekció szólt. Ezek között megtalálhatók a sütőben vagy mikróban sült ropogtatnivalók, egyedi termesztési régiókból származó diófélék és ínyenc magvak különféle fajtái, a belőlük készült szeletek, innovatív zöldségcsipszek, zöldségsnackek, rizssnackek és más, gabona vagy zöldség alapú harapnivalók, mint a burgonyachips új alternatívái. A bio-, vegán-, vegetáriánus-, csökkentett zsírtartalmú, cukormentes, glutén- és laktózmentes mellett erősen növekvő a halal- és kóser piac is, amely területeken még van piaci rés a gyártók számára.
A táplálékok fehérjével dúsítása mind gyakoribb – számos snack szeletet állítanak elő magas fehérjetartalmú összetevőkből, gyakran gyümölcsökkel vagy zöldségekkel kombinálva. Friss fejlemény a növényi fehérjék, például a lencse, a bab és a borsó fokozott felhasználása, amely összetevőként szolgálhat például a diófélékkel és kender-adalékanyagokkal dúsított müzliszeletekben, vagy a ropogós snack-ekben. A rovarszeletek sem hiányoztak, például zöld hangyákkal dúsított csokoládét, rovarfehérje-rudakat, valamint csokoládéval bevont szöcske snacket is bemutattak.
A gyümölcstrend egyre meghatározóbb, legyen szó klasszikus szárított gyümölcsről, egzotikus bogyókról, diófélékről vagy gyümölcsgranulátumokról: a természetes gyümölcsösszetevőkkel készült pasztillák, szeletek, golyók, vagy más természetes gyümölcsalapú harapnivalók egyre népszerűbbek. Összetevőik lehetnek például alma, kajszibarack, datolya, bogyós gyümölcsök, gránátalma, málna, áfonya, vagy egyéb édesítetlen száraz gyümölcsök és diófélék. Ízesítésnek előszeretettel alkalmazzák a citromot, lime-ot és a mentát.
A következő ISM-re jövőre, január 31. és február 3. között kerül sor Kölnben. A Magyar Édességgyártók Szövetsége bízik abban, hogy 2021-ben még több magyar cég lesz jelen az eseményen.
Kapcsolódó cikkeink
Kihívások és lehetőségek között egyensúlyoz a magyar édesipar
A 2024-es év nyertesei az eladott mennyiség alapján sorrendben a…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >