Édesburgonyát fenyegető vírus jelent meg a hazai szaporítóanyag-előállításban
Növényegészségügyi szempontból jelentős, édesburgonyát (batátát) károsító vírus jelent meg hazánkban. Jóllehet a szakemberek étkezési édesburgonya gumójából már korábban is kimutatták a klorotikus törpülést okozó vírust, jelenlegi előfordulása azonban amiatt különösen jelentős, mert ezúttal a szaporítóanyag-előállításban igazolódott a vírus jelenléte. A termesztők felelős hozzáállása is szükséges a vírus továbbterjedésének megakadályozásában.

A vírust Csongrád-Csanád vármegyében vett mintákból mutatta ki a hatóság (Fotó: Pixabay)
Az édesburgonya klorotikus törpülését okozó Sweet Potato Chlorotic Stunt Virus (SPCSV) vírus a vonatkozó EU rendelet II. mellékletében szereplő zárlati károsítóként a bejelentés-kötelezett károsítók közé tartozik. Megjelenésének gyanúját – a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével – kötelező jelenteni a területileg illetékes vármegyei kormányhivatalnak. Ennek részletei megtalálhatóak a Nébih honlapján. A SPCSV vírus tüneteire a törpülés, mozaikosodás és klorotikus foltok vagy a levélerek mentén enyhe világoszöld színezetű mintázat megjelenése a jellemző, továbbá egyes fajtáknál lilás elszíneződés is előfordul.
Idén májusban a hatósági szemlék során vett növényi minták laboratóriumi virológiai vizsgálata az SPCSV károsító jelenlétét igazolta egy édesburgonya szaporítóanyag-előállítónál
A vírust Csongrád-Csanád vármegyében 12 dugvány-előállító fóliasátorban termesztett növényekből vett mintákból mutatta ki a hatóság. A növényvédelmi szakemberek növényegészségügyi zárlati intézkedéseket tettek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Megkezdték a fertőzés forrásának felderítését, valamint szigorú higiéniai előírásokat rendeltek el, amely magában foglalja a fertőzés terjesztésére alkalmas minden anyag (pl. munkaruha, metszőolló) rendszeres fertőtlenítését is. A helyszínen megsemmisítést, talajba dolgozást, valamint totális gyomirtószeres kezelést rendelt el a hatóság.
Mit tegyen a termesztő?
- A zárlati károsító hazai előfordulása miatt különösen indokolt a szaporítóanyag vagy batátagumó kizárólag megbízható forrásból való beszerzése, valamint az étkezési célra termesztett gumók használatának kerülése.
- Emellett szükséges a termesztés és a forgalmazás általános higiéniai szabályainak szigorú betartása, valamint a használt eszközök alapos és rendszeres fertőtlenítése.
- Javasolt továbbá a vírus vektorok elleni védekezés és az önellenőrzés, ugyanis a megbízható forrásból származó ültetési anyagoknál is előfordulhat a vírus.
A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a SPCSV tüneteinek első észlelését követően a fertőzés gyanúját be kell jelenteni a területileg illetékes vármegyei kormányhivatalnak! A Nébih emellett tájékoztatja a lakosságot, hogy a vírus az emberi egészségre nem veszélyes, kizárólag a növényeket károsítja, az étkezési célú batátagumók fogyasztása nem jelent kockázatot.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon a drónnal történő kijuttatásra
Újabb rovarölő szer juttatható ki Magyarországon pilóta nélküli légi járművel,…
Tovább olvasom >Dió bemutatót és érzékszervi bírálatot tartott a Nébih a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásán
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) február 18-án dió bemutatót és…
Tovább olvasom >KÖSZ 2025–2026
Az intézményi és munkahelyi étkeztetés szereplői idén már tizedik alkalommal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >Fidelity: 2025 még nem a mesterséges intelligencia éve
A legújabb Fidelity Elemzői Felmérés szerint AI csak minimális hatással…
Tovább olvasom >Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >