Ebédjegy-startup

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 26. 10:13

Bő három éve írtunk arról, hogy Nick Kokonas, a világ 10 legjobbja közé sorolt, általunk is sokszor megénekelt chicagói Alinea (és sok más nagyon sikeres vendéglátóhely) társtulajdonosa korszakalkotót lépett: megunta a sok előfoglalást, ami után a bejelentkezők mégsem érkeztek meg, ezért éttermeiben bevezette a jegyrendszert, azaz az ételsorokért, akárcsak a meccs- vagy a koncertjegyért, nála előre kell fizetni. Megtehette, hiszen ahol társa, a talán legnagyobb amerikai sztárszakács, Grant Achatz vezeti a konyhát, oda biztosan hónapokat kell várni a helyekre.

A szakma egy része azóta sem tudott megbarátkozni a merész ötlettel, jóllehet a nemrég nyilvánosságra hozott adatok szerint az Alinea 2014-es árbevétele 38 százalékkal meghaladta az előző évit, a jegyre eladott háromfogásos menüinek száma megduplázódott és az ötfogásosoké háromszorosára nőtt. Kokonas azt mondja, amíg a hagyományos helyfoglalási rendszer működött, a telefonok fogadása, valamint a foglalások és a várólisták kezelése évi 140 ezer dollárjukba került, a végül mégsem elfoglalt asztalok pedig 260 ezer dollár veszteséget hoztak.

Az extrém ötleteiről ismert üzletember hisz a jegyes értékesítésben, ami nemcsak a csúcséttermekben működhet, és van rá esély, hogy a nem is távoli jövőben használata általános lesz a szegmensben. Erre a meggyőződésére alapozva alapított startup vállalkozást Tock néven, amely kidolgozott egy jegyes értékelést szervező alkalmazást. Az üzletben mások is sikert szimatolnak, a befektetők között olyanokkal is találkozhatunk, mint például az ikonikus séf, Thomas Keller, vagy a Twitter vezérigazgatója, Dick Costolo. A Tockon keresztül nemcsak teljes étkezés jegyét lehet megvásárolni, de különféle opciókat is, például 5-25 dolláros foglalót letenni, amit fogyasztáskor levonnak a számlából, vagy éppen kedvezményt elővásárolni adott időpontra. Ha pedig az éttermek is hisznek a koncepcióban, egységenként havi 695 dollárért csatlakozhatnak a rendszerhez.

Kapcsolódó cikkeink