E-kereskedelmi együttműködésre lép az Albertsons a Grubhubbal
A június 25-én bejelentett megállapodás értelmében az éttermi házhozszállítási szolgáltatást kínáló cég akár egy órán belül házhoz szállítja a rendeléseket a kiskereskedő közel 1800 üzletéből.
Az Albertsons a Grubhubot bízta meg azzal, hogy élelmiszer-házhozszállítási szolgáltatást nyújtson a szupermarket-üzemeltető legtöbb üzletéből – közölték a vállalatok.
A megállapodás révén a Grubhub a weboldalát látogatók és applikációját használók számára lehetővé teszi, hogy az Albertsons 2200 üzlete közül mintegy 1800-ból élelmiszert rendeljenek. A vállalat szóvivője szerint a Grubhub a szolgáltatást a jövőben más olyan területekre is ki kívánja terjeszteni, ahol már egyébként is jelen van.
Az éttermi házhozszállító cég számára az Albertsons az első országos élelmiszerkereskedelmi partner, akit a Grubhub egyfajta ugródeszkaként használna az élelmiszer-házhozszállításban való jelenléte növelésére az olyan, az üzletágat uraló cégekkel szemben, mint az Instacart és a Doordash. A Grubhub online piacterén keresztül teljesíti a megrendeléseket az Albertsons, a Safeway, a Vons, a Jewel-Osco, a Shaw’s, az Acme és a Tom Thumb láncok számára várhatóan egy órán belül, bár a kiszállítás gyorsasága nagyban függ majd a vásárolt árucikkek számától és az üzlet, valamint a vásárló lakóhelye közötti távolságtól.
Grocery Dive
Kapcsolódó cikkeink
Alkoholmentes sört vezetett be a Constellation Brands az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vállalati átszervezésbe kezd a Coca-Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >30 millió dollárt pumpál a Michelob Ultra gyártásba az AB InBev az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodtak az energiaitalok jelölési szabályai: csak egyértelmű felirattal kerülhetnek forgalomba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
