Düsseldorfi EuroCIS: Továbbra is költenek a kereskedelmi informatikára
– A kereskedelmi vállalatok vezetői tudják, hogy számukra szinte minden területen nélkülözhetetlen a modern információs technológia ahhoz, hogy helytállhassanak a piaci versenyben. Ezért a gazdasági válság ellenére is terveznek informatikai beruházásokat – foglalta össze az idei EurroCIS szakvásár fő tanulságát dr. Bernd Hallier, az Európai Kereskedelmi Intézet igazgatója, az EuroCIS szakmai tanácsadó testületének elnöke.
Máté Szilvia, a szakvásár magyarországi képviselője elmondta: Düsseldorfban a kereskedelmi informatika szokásos februári, nemzetközi kiállításán tizennyolc ország 216 vállalata mutatta be kínálatát. Az új fejlesztések sorából kiemelkedtek a pénztárak munkáját gyorsító rendszerek, ideértve az önkiszolgáló fizetés elterjesztését szolgáló megoldásokat.
– A három nap alatt 5300 szakmai látogató kereste fel a Rajna menti vásárközpontban az EuroCIS-t, valamivel többen tehát, mint legutóbb, két évvel ezelőtt. A látogatók közel fele a kereskedelmi vállalatok topmenedzserei közül került ki – nyilatkozta Máté Szilvia.
B.E.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >