Durván megugorhat a baromfihús ára
Nem elég a brutális infláció, a madárinfluenza szintén ront a húsár-helyzeten: a közeljövőben a szárnyasok ára emiatt drasztikusan emelkedhet.

Része lehet az életünknek a madárinfluenza
Szeptember elején közölte a Nébih, hogy Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát, ami egyértelmű igazolja, hogy a betegség továbbra is fokozott és folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra.
A Nébih a cikkben felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenza ciklikussága várhatóan megszűnik, és része lesz a mindennapjainknak. Fontos ezért, hogy a gazdák megfelelően felkészüljenek, és minden óvintézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy a baromfiállományt minél kisebb mértékben érintse a kór.
A kislétszámú, jellemzően háztáji baromfitartók esetében is kiemelten fontos, hogy betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket. Továbbra is országszerte érvényesek a fedett, lehetőleg oldalról is zárt, a vadmadaraktól elhatárolt helyen történő etetést és itatást előíró rendelkezések. A takarmányt és alomanyagot zárt helyen kell tárolni vagy utóbbit fóliával letakarni, hogy ne férjenek hozzá a vadmadarak
– emelte ki a hatóság.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
ISTA workshop Budapesten: a vetőmag-mintavétel nemzetközi sztenderdjei a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden tőke számít – a Nébih új lakossági tematikus aloldalt indított a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megfékezése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén tavasszal újabb négy készítmény kapott engedélyt drónnal történő kijuttatásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

