Duális képzést indít a Praktiker és a Corvinus Egyetem

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 26. 11:05

A Praktiker a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának Gazdálkodástudományi Karával közösen szeptembertől duális képzést indít gazdálkodás és menedzsment, valamint pénzügy-számvitel szakon – közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

praktiker

A barkácsáruházlánc a hároméves duális képzés alatt budapesti központjában – többek között a pénzügyi, kontrolling, számvitel, marketing és HR-osztályon – biztosítja, hogy a vállalati ösztöndíjban részesülő hallgatók az egyetemi elméleti oktatások keretében szerzett tudást szakmai gyakorlaton egészíthessék ki. A végzősök a diploma megszerzése után munkaszerződésre is számíthatnak. Ha sikeres lesz az idén próbajelleggel induló program, a későbbiekben bővülhet a képzésben résztvevő hallgatók, a szakirányok, illetve a felsőoktatási partnerintézmények száma.

A közlemény idézi Szijjné Kállai Ildikót, a Praktiker HR-vezetőjét, aki elmondta: az oktatási intézményekkel közösen arra törekszenek, hogy a valós piaci igényeknek megfelelő, gyakorlatorientált képzések induljanak.

A cég a most induló felsőoktatási duális képzés mellett évek óta együttműködik több középfokú oktatási intézménnyel: minden városban, ahol áruháza működik, gyakorlati képzési lehetőséget nyújt a helyi szakközépiskolák megfelelő szakirányain tanuló diákjainak.

A Praktiker barkácsáruházlánc csaknem 1200 embernek ad munkát Magyarországon. A cég 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 19 egységet működtet. A vállalat januárban került új tulajdonoshoz, ingatlanjait a Wallis csoport vette meg, az operatív cég pedig a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. ügyvezetője, Karl-Heinz Keth tulajdonába került. A Wallis csoport és Karl-Heinz Keth abban állapodtak meg, hogy az áruházakat üzemeltető operatív céget és az ingatlanokat a jövőben együtt működtetik egy, a Wallis többségi tulajdonában álló közös cég keretében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink