Drasztikus gazdasági visszaesésre számít a német bankszövetség
A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.
A Bundesverband deutscher Banken (BdB) vezető közgazdásza, Stefan Schneider megjegyezte ugyanakkor, hogy a harmadik negyedévben már ismét erőre kaphat a konjunktúra és 2021-ben már két százalék lehet az éves GDP-növekedés.
„Drámainak tűnő számok ezek, de szó sincs arról, hogy ez lenne a világvége” – fogalmazott Stefan Schneider a bankszövetség prognózisáról szerdán tartott telefonkonferencián. A német GDP legutóbb a világgazdasági válság következtében 2009-ben csökkent ötszázalékos mértékben.
„A koronavírus-krízis gazdasági következményeinek enyhítése érdekében azonnali és hathatós támogatással kell a vállalatok segítségére sietni” – jelentette ki Christian Ossig, a BdB igazgatója. Hozzátette: „Első lépésként a KfW német állami fejlesztési bank hitelprogramjának keretében nyújtott támogatások ennek megfelelő eszközei lehetnek.”
„A helyzet súlyos, de a bankok és a takarékpénztárak eltökélt szándéka, hogy ügyfeleik mellé álljanak a bajban. A bankok készen állnak megtenni minden tőlük telhetőt a krízis következményeinek enyhítésére” – szögezte le Ossig. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drive&Go néven új autós átvételi szolgáltatást tesztel a REWE Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vonakodva bíznák a mesterséges intelligenciára a vásárlást a németek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amikor a bio tömegtermékké válik: új korszak előtt állhat az élelmiszer-kiskereskedelem Közép- és Délkelet-Európában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

