Drágultak a dohányáruk és a szeszes italok, tovább csökkent a sertéshús ára
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, januárhoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok ára jelentősen csökkent a múlt hónapban.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a februári fogyasztóiár-index alakulását egyértelműen az üzemanyagok árának jelentős, egy hónap alatt 3,7 százalékos csökkenése határozta meg. Az élelmiszerek árának emelkedése az idényáras élelmiszerek drágulásának tudható be – tette hozzá, jelezve: a sertéshús ára ugyanakkor 1,2 százalékkal csökkent egy hónap alatt, az áfacsökkentés hatása nagyrészt már januárban megjelent.
Az éves maginfláció szezonálisan kiigazított értéke 1,4 százalékra csökkent a januári 1,5 százalékról. A nyugdíjasok fogyasztói kosarára számított infláció 0,7 százalékos volt februárban a januári 1,2 százalék után.
Januárhoz képest az élelmiszerek 0,5 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek 4,8, a cukor 2,5, az étolaj 1,2 százalékkal. Csökkent többek között 1,3 százalékkal a baromfihús, 1,2 százalékkal a sertéshús és 0,8 százalékkal a liszt ára. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal, a szeszesitaloké, a dohányáruké és a szolgáltatásoké egyaránt 0,1 százalékkal nőtt. A háztartási energia ára nem változott. Az egyéb cikkek ára 1,5 százalékkal mérséklődött, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,7 százalékkal. A ruházkodási cikkekért 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
hirdetés
Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké 20,5 százalékkal, a cukoré 17,5, az étolajé 13,8 százalékkal. A sertéshús ára 17,5, a tejé 9,1, a sajté 6,4 százalékkal mérséklődött. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,6, a tartós fogyasztási cikkek 1,8, a szolgáltatások 1,3, a ruházkodási cikkek 0,1 százalékkal drágultak. Az egyéb cikkekért – gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek – 3,9, ezen belül a járműüzemanyagokért 11,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A háztartási energia ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent, ezen belül a palackos gázé 10,4 százalékkal. (MTI, Magyar Nemzet Online)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >Ezek lettek most a legolcsóbb termékek a boltokban
Miközben a boltok polcain még mindig találunk olyan termékeket, amelyek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének állásfoglalása a kereskedelmi rendeltetésű ingatlanokra vonatkozó rendeletmódosítás kapcsán
Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” Kormányrendelet módosításának tervezete, amely…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >