Drága chip kerül a birkába

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 24. 00:05

A húsvéti bárányok és kecskegidák bőre alatt még nem lapul elektronikus chip, de a 2009. december 31. után született és ezután exportált állatokat már így kell jelölni – áll a Magyar Agrárkamara állattenyésztési osztályának elemzésében.

Erre az Európai Unió kötelezte Magyarországot, hiába kértünk évek óta felmentést ez alól. Pedig óriási a többletköltsége e beavatkozásnak. Eddig nagyjából 100 forintba került egy állat füljelzővel történő ellátása, most 400-650 forint közé esik ez a költség, akkor, amikor egyébként is egyre inkább nyomottá váltak a legnagyobb szállítási szezon előtt a felvásárlási árak.
A Magyar Agrárkamara ágazati beszámolója két, a juh és kecske ágazatot érintő támogatási hírre is kitér. Az egyik szerint a Juh Terméktanács sikeres tárgyalásokat folytatott az agrártárcával arról, hogy az FVM milyen mértékű támogatásokról kezdjen tárgyalni Brüsszellel. Az elektronikus jelölés okozta többletköltségek egy részének kompenzációjáról van ugyanis szó, melyet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretéből szándékoznak finanszírozni. Ehhez azonban módosítani kell a programot, melyet Brüsszelnek jóvá kell hagynia.
A másik támogatással összefüggő hír, miszerint március 20-tól már beadhatók az ez évre vonatkozó anyajuhtartással kapcsolatos támogatási igénylések, ezt a gazdálkodók 2010. május 3-ig tehetik meg.



Kapcsolódó cikkeink

Még több cikk hasonló témában >

További innovációs termékek