Dr. Varga Eszter: „Hiszem, hogy nem ügyek, hanem kapcsolatok vannak”

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2024. 03. 19. 11:50

Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja

… és ha rendben vannak a kapcsolataink, azokat ápoljuk és karbantartjuk, akkor haladnak az ügyeink is – állítja dr. Varga Eszter, bankár, befektető, a PannonHitel Zrt. alapító társtulajdonosa, executive coach, és a Cápák között üzleti showműsor egyik Cápája, akivel Krizsó Szilvia beszélgetett a Trade magazin Future Talks üzleti podcastsorozatában. Az alábbi cikkben részleteket közlünk az elhangzottakból, de a teljes interjú megtekinthető
a futuretalks.hu oldalon.

A cikk a Trade magazin 2024/2-3. lapszámában olvasható.

– Most hogyan definiálod magad leginkább?

Dr. Varga Eszter
bankár, befektető,
a PannonHitel Zrt.
alapító társtulajdonosa,
executive coach

– A PannonHitel az életem 90%-át teszi ki, míg az executive coaching körülbelül 10%, de ez is nagyon stabilan jelen van az életemben. A Raiffeisen Bank egyik vezetőjeként jó ideig szakmai tréningeken vettem részt, és 2000-ben jött el a pillanat, hogy a HR-osztályon jeleztem, most már valami mást szeretnék tanulni. Ott hívták fel a figyelmemet a coachingra, ami érdekesnek tűnt. Úgyhogy ekkor ültem be az első coachingképzésre bankon belüli tréning formájában és beleszerettem. Tizenöt év elteltével egy újabbat a KPMG Akadémián végeztem el, és tulajdonképpen 12 éve a Business Coach Kft.-nek vagyok a partnere, ahol felső vezetőket coacholok.

Egyrészt tehát vezető vagyok a saját cégemben, a PannonHitelnél, ahol vezetőként gyakorlom a coachingot, míg a felső vezető és cégtulajdonos ügyfeleimmel coachként gyakorlok hatást a különböző méretű cégek működésére. Így benne vagyok egy kisebb cégben, és a nagyobb cégekre is hatást tudok gyakorolni, és ezt nagyon szeretem.

– Hol és hogyan képzeled el magad 15 év múlva?

Nagyon jó kérdés. Mániákusan tanulok és képzem magam: nemrégiben végeztem el a teológiai főiskola business coach szakát, eközben a Corvinuson üzleti coachingot tanítok, és már azt is kitaláltam, két év múlva mit akarok tanulni. Jó lenne az angolomra is kicsit ráfeküdni és a public speechet is gyakorolni. A folyamatos tanulással egyfajta „nyitott ajtó” állapotot tartok fenn – azaz csak figyelem, mi jön.

A Világgazdasági Fórum májusi „Future of the Jobs” eseményének fő megállapítása nagyon erős üzenet a mi korosztályunk számára: az, ahogy mi élünk, az, hogy 40 évig ugyanazt csináljuk, amit az iskolában megtanultunk, hogy egyetem után egy multinál ugráltunk felfelé a ranglétrán, elértünk egy vezető pozícióba, majd várjuk a nyugdíjat és pihi… – ez nem lesz. Ma már a munkavállalók akár időszakonként is randomszerűen változtatnak – egyszer vállalkozóként, majd alkalmazottként, esetleg projekten dolgoznak. Ez a Future of the Jobs. Szerintem a kérdés az én korosztályom számára az, hogy tud-e ilyen módon váltani, képes-e ezt a változást lehetőséggé átkeretezni.

– Tehát 15 év múlva egy színpadon, vagy még a katedrán, vagy egy másik cégnek az élén látod magad? Esetleg visszamész multinacionális környezetbe, vagy átszeled az óceánt egy hajóval?

– Nagyon pozitív tapasztalat számomra a tanítás és a Cápával kapcsolatban egyetemistákkal beszélgetni, nekik előadást tartani. Jó megtapasztalni a saját hatásomat, azt, hogy egy számomra ismeretlen közönség hogyan reagál rám. Bátran lépegetek előre, és azt látom, hogy ebből akár még lehet is valami.

A hosszú élet titka szerintem, hogy mindig legyél tevékeny, mindig csinálj valamit, ami hasznos, és amitől jól érzed magad. Azt nem tudom elképzelni, hogy a nyugdíjkorhatárt elérve hétfőtől sorozatnézéssel foglaljam el magam. Azt gondolom, hogy az utolsó pillanatig ezerféle aktivitásban leszek benne.

– Hogy állsz a mesterséges intelligencia elsajátításával?

– Én nagyon szeretem a ChatGPT-t és a különböző AI-platformokat, és a mindennapokban használom is ezeket – például inspirációra.

Nekem az a filozofikus kérdés, hogy az AI mögött milyen algoritmus áll: ha az megfelelő értékrendet képvisel, akkor ez, azt gondolom, csodát hozhat, ha viszont nem megfelelő ez az értékrend, akkor Armageddon jöhet. Épp most zajlik ennek a szabályozása a világban, és bízom abban, hogy nem utópisztikus az az elképzelésem, miszerint, ha most elaludnék és 15 év múlva felébrednék, a működés értékalapú lenne, a klímaválságot és a növekedési kérdést kezeltük. Most a káosz korát éljük, de az emberiségnek minden lehetősége megvan arra, hogy ebből kilábaljon.

– Te, aki cégeknek hitelezel, amikor befektetési döntéseket hozol, tudod-e mérsékelni a növekedésre vonatkozó elvárásaidat? Merthogy egy Földön élünk, tehát arra vigyáznunk kell.

– A PannonHitel így működik. Nem csak a munkavállalók kezelését tekintve vagyunk teljesítményszemléletűek és működünk felnőtt módon nagy önállóságot biztosítva, de a működésben is. Nemrégiben például egy hitelezési konstrukciónál nagyon sok, számunkra fontos szempontot figyelembe véve kevesebbet kértünk a refinanszírozótól, mint amennyit kaphattunk volna. Szempont volt – mint mindig –, hogy normálisan és rendes profittal működjünk, a csapat, a cég és mi, tulajdonosok is jól érezzük magunkat. Legyen a cég profitábilis, de nem a „squeeze the lemon” elven működünk, és soha nem is így működtünk.

– Odafigyelsz arra, hogy a magánéleted és a szakmai munkád egyensúlyban legyen. Anno négy évre elhagytad a munkaerőpiacot azért, hogy a kisgyerekeidre tudj koncentrálni, ami nagyon különleges abban az értelemben, hogy vezető nők esetében ez ritka. Nálad mi volt a motiváció?

– Ez így nagyon jól hangzik, de a történethez hozzátartozik, hogy az első cégünket pont akkor adtuk el, és gyakorlatilag lehetőségem volt azt csinálni, amihez kedvem volt. Akkor úgy gondoltam, hogy eljött az ideje a gyerekeknek, de ezt is jól akartam csinálni. Anyukaként egy új identitást kellett felépítenem, úgyhogy a 4 év alatt is tanultam – például executive coachingot a KPMG akadémián.

„Szeretem az embereket, kíváncsi vagyok rájuk, szeretek kapcsolódni, közösségben lenni: ebben a borzasztó világban mentális erőt a közösségekből tudunk meríteni”

– Szatymazról származol, onnan kerültél Budapestre, és itt építettél karriert. Ez meghatározó volt abban, hogy mindent elkövettél az üzleti sikereidért?

– Abszolút. A családunk önellátó módon működött, ami borzasztóan kemény és embert próbáló munka. Cserébe megtanít dolgozni, nagyon kitartóvá tesz és a kudarctűrést is fejleszti. Olyan kompetenciákat tanultam ott, ami a vezetéshez szükséges.

Viszont a mezőgazdasági munkát nem szerettem, és mindig csodáltam, hogy a Takarékszövetkezetnek milyen szép az épülete, a vezető hölgy mindig jól ápolt, és ott fogalmazódott meg bennem, hogy valami ilyet akarok csinálni. Édesapám elvárta, hogy nagyon jól tanuljak, idegen nyelveket sajátítsak el, és a legjobb gimnáziumba menjek Szegedre. Falusi gyerekként, bár sorozatos kudarcok értek, végül az egyetemen kiderült, hogy az általános iskolai képzésünk bitang erős volt. Én már akkor nagyon céltudatosan a bankszektor felé kacsintgattam, és amikor elvégeztem az egyetemet, akkor egy lízingcégnél kezdtem dolgozni, 6 hónapra rá – 1995. 12. 06-án – pedig a Unicbankban voltam.

– Mi volt az, ami miatt ki mertél lépni a multinacionális környezetből a bizonytalan vállalkozói létbe? Nagyon sokan vágynak erre, és aztán soha nem teszik meg.

– A Raiffeisen Bankban töltött 10 év alatt rakétakarriert futottam be. A szorgalmas és kitartó munkámnak, hozzáállásomnak megvolt a gyümölcse, hiszen néhány éven belül én lettem Budapesten a nagyvállalati hitelezés vezetője. Viszont annyit dolgoztunk és olyan sok mindent csináltunk az ügyleteken és az ügyfeleken keresztül, hogy gyakorlatilag megtanultam vállalkozni. Megismerkedtem az akkori magyar nagyvállalkozókkal, és az ügyleteken keresztül váltam vállalkozóvá.

– Hogy látod a szektor, a pénzügyi világ jövőjét?

– Szerintem az AI alapvetően át fogja alakítani: a bankfiókos személyes működés alapjaiban fog megváltozni, a hitelbírálatot az AI fogja elvégezni applikáción keresztül, gyakorlatilag emberi érintés nélkül, a legtöbb lakossági és kis-középvállalati konstrukció „dobozos” termék lesz. A személyes kiszolgálásnak a felvásárlási és nagyvállalati ügyletekben marad meg a szerepe, az üzleti kondíciókat egyelőre nem a mesterséges intelligencia fogja megtárgyalni.

– Veled egy légtérben ülve érezni, hogy egy elképesztően pozitív és megnyugtató erőt árasztasz magadból.

– Már más is mondta ezt. Ez abból fakadhat, hogy szeretem az embereket, kíváncsi vagyok rájuk, szeretek kapcsolódni, közösségben lenni: ebben a borzasztó világban mentális erőt a közösségekből tudunk meríteni. Anyukám pontosan ilyen, úgyhogy látszik a genetikai örökség is.

Hiszem, hogy nem ügyek, hanem kapcsolatok vannak, és ha a kapcsolatok rendben vannak, azokat ápoljuk és karbantartjuk, akkor az ügyeink is mennek. //

Kapcsolódó cikkeink