Dr. Peták István: „A puzzle darabkái kint vannak az asztalon”

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2021. 05. 22. 19:00

Személyre szabott rákterápiás orvostechnológiai eszközükkel világelsők lettek egy olyan nemzetközi versenyen, ahol huszonötezer startup mérte össze erejét. Dr. Peták István orvos, molekuláris farmakológus, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója arról mesélt Krizsó Szilviának a Trade magazin FutureTalks podcastjában, hogyan jutottak el a rák elleni harcukban idáig, és hogyan lehet az emberi döntési képességet és a mesterséges intelligenciát a lehető leghatékonyabban a gyógyítás szolgálatába állítani egy olyan korban, amikor percenként húsz ember hal meg a világon daganatos betegségekben.

Dr. Peták István

Dr. Peták István kimondottan optimista. Úgy véli, az emberiség a tudomány és a technológia fejlődésével egyre inkább úrrá tud lenni a betegségeken. A Get in the Ring! nevű nemzetközi innovációs startup versenyen elért eredmény szerinte egy ünnep, méghozzá az egész emberiségnek, hiszen mindenki számára jó hír, hogy új orvosi eszközt fejlesztettek a rák ellen.

– Azáltal, hogy mi lettünk a bajnokok, talán még több figyelem fog irányulni a rák problémájára. Ez a betegség több ezer éve megkeseríti az életünket. Mostanra az USA-ban, Ausztráliában és több nyugat-európai országban ez az első számú halálok, hangsúlyozza Dr. Peták István.

Az Oncompass Medicine által kifejlesztett eszköz egy mesterséges intelligenciát (MI) használó szoftver. Peták István szerint az MI és a számítástechnika terápiatervezésben történő alkalmazása mérföldkő az orvostudomány fejlődésében egy olyan úton, amely el fog vezetni az emberek sikeres kezeléséhez, gyógyításához.

Krizsó Szilvia

– Ha egy betegségnek megismerjük a valódi okát, és olyan terápiát fejlesztünk ki, amivel az okot szüntetjük meg, áttörő eredményeket érhetünk el. Ma már meg tudjuk állapítani, hogy a betegben mi okozza a sejtburjánzást. Ehhez azonban először meg kellett ismernünk, hogy működik a sejt és az azt kódoló gének. 2020-ra eljutottunk odáig, hogy a daganatos betegek 95%-ánál meg tudjuk mondani, milyen génhiba okozza a daganatot. Azok a molekuláris diagnosztikai módszerek, amelyekkel ez lehetséges, elérhetőek a klinikai laboratóriumok számára. Ma már Magyarországon is megtörténhet, hogy egy daganatból kivonjuk a DNS-t, leolvassuk a szekvenciát, akár egyetlen molekula cseréjét is detektáljuk, és annak alapján olyan személyre szabott gyógyszert adunk, ami bejut a sejtmagba, és mint a kulcs a zárban, elfordul és kikapcsolja azt a kóros jelet, ami miatt a daganatos sejtek osztódnak, magyarázza a farmakológus.

Az MI-alapú orvosi eszközök abban segítenek az orvosnak, hogy egyre jobb és személyre szabottabb döntéseket hozzon, de hozzájárul a gyógyszerek fejlesztésének felgyorsításához is. Az Oncompass Medicine döntéstámogató eszköze összegyűjti, kiértékeli és úgy rendszerezi az információkat, hogy az átlátható legyen az orvos számára.

– Egy betegben átlagosan 4-5 génhiba felelős a daganat kialakulásáért abból a 600 génből, aminek hatmillió féle mutációja lehet. Ezek ijesztő számok, de egyben végesek is, ahogy azon gének száma is az, amelyek a sejtosztódást szabályozzák. Nagyon megnyugtató, hogy a puzzle darabkái kint vannak az asztalon, hiszen a több ezer daganat teljes géntérképét szekvenálták már, fogalmaz Dr. Peták István.

A beszélgetésben szó esik még a gyógyszer- és terápiafinanszírozás globális problémájáról, gép és ember együttműködéséről, egy amerikai gyermekkórházban megélt tapasztalatokról és a most kifejlesztett eszközzel kapcsolatos további tervekről.

Hallgassák meg, nézzék meg a podcastot! Tartsanak velünk!

Future Talks

A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:

Youtube: https://youtu.be/onW5MKnX8UU

Facebook: https://www.facebook.com/trademagazin.hu

Soundcloud: https://soundcloud.com/trade-magazin

Spotify: https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu

Trade magazin: https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/

 Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezünk a Future Talks Krizsó Szilviával business podcastunkban.

 

Kapcsolódó cikkeink