Dr. Füredi Júlia: A fiatalok már nem akarnak annyit dolgozni
A COVID, a válságok átalakították nemcsak a mi életünket, de a munkahelyi szervezetek működését is. A változásokról is beszélt Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus a legfrissebb FutureTalks podcastban.
„Valóban nincs könnyű dolgunk az elmúlt 3 év felfordulása miatt: a pandémia kezdte el átalakítani a szervezeteket és ez a változás még ma is tart. Az egyik legnagyobb kérdés az, hogy a jövőre tekintve mi lesz a munka helye az életünkben. A foglalkozásunk az identitásunk szerves része, ugyanakkor kérdéses, hogy mennyit akarunk ezzel tölteni, tényleg fontos-e annyira halmozás ,a felhalmozás. A fiatalokra például kifejezetten jellemző, hogy nem igen szeretnék követni a régi generációt abban, hogy mennyit dolgoznak.” – mondja Dr. Füredi Júlia, aki szerint a munka szerepe az emberek életében az életközépi válság idején kérdőjeleződik meg leginkább a fiatal koron kívül. Sokan az életük első felét kemény munkával, karrierépítéssel töltik, miközben különböző csoportokhoz csatlakoznak. Ez később megváltozik és erre segített rá a pandémia is, ami megkérdőjelezte a korábbi munkakörülményeket, jellemző szokásokat, a munka szerepét, ráadásul bevitte az érzelmeket a munkahelyre.
A vezetőknél is megfigyelhető egy nagyon komoly megtorpanás, kiégés. Ilyenkor egyre fontosabbá válik az önreflexió, és figyelni kell a kollektívában megjelenő érzelmekre is, ma már nem lehet mindent rutinból megoldani. Dr. Füredi Júlia hozzátette: „Stresszben élünk, a munkatársak feszültsége olyan szintre emelkedett, hogy elengedhetetlenül jön velük az érezelem. Ez nagyon lényeges dolog, ez egy újfajta megközelítést igényel, amelynek lényege, emberként kapcsolódunk a másikhoz. A vezetői szerepben nagyon nehéz embernek lenni, és oda bevinni minden olyan dolgot, ami az emberi kapcsolatokra jellemző. pedig azt láthatjuk, hogy a munkahelyváltásnál nagyon lényeges a pszichológiai biztonság megteremtése a kollégák számára. Véleményem szerint már nem működnek a korábbi sémák, mint például, hogy a HR majd megoldja a szervezeti problémákat. Szerintem az a jó vezető, aki az idejének 80%-ban az embereivel foglalkozik és nem mással. A vezetők legnagyobb gátja pedig pont a HR, hiszen a munkaköréből adódóan a HR-nek kellene megoldani az emberekkel kapcsolatos problémákat, de a hát a HR-es nem dolgozik nap mint nap azzal a munkatárssal, akiről szó van.”
Dr. Füredi Júlia azonban hisz az emberi kapcsolatokban és az emberi képességekben. Nézze meg izgalmas beszélgetésünket a szakemberrel, hogy hogy kiderüljön az, miért is van itt pont most az ideje a változtatásoknak!
Kapcsolódó cikkeink
A munkahelyi jó légkör fontossága megelőzi a fizetést a fiatalok körében – itt a Randstad 2025-ös kutatása
A magyar munkavállalók továbbra is az anyagi biztonságot keresik –…
Tovább olvasom >Több home office munkalehetőség nyílt az elmúlt egy évben, mint az azt megelőzőben
Tavaly az érintett munkavállalók többsége szigorításra számított a home office-ra…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Észak-Európában terjeszkedik a Costco: új raktáráruházat nyit Malmö közelében
A nyilvánvaló trenddel megy szembe a Costco modellje, amikor egy…
Tovább olvasom >