Dr. Fábián Ágnes: „Hagyj magad után nyomot!”

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2021. 12. 07. 18:50

Nem fél semmitől, alázattal és tisztelettel áll hozzá mind a munkájához, mind az őt körülvevőkhöz. Elképesztő sikereket ért el, amelynek titkát szívesen osztja meg másokkal. A Future Talks december 6-i adásának vendége Dr. Fábián Ágnes, a Magyar Márkaszövetség és a Joint Venture elnöke volt.

Dr. Fábián Ágnes

Dr. Fábián Ágnes kimondottan nem szereti, ha azt kérdezik tőle, hogyan lehet nőként elérni azt, amit ő elért eddig. Szerinte e helyett inkább úgy érdemes fogalmazni, hogy hogyan lehet első számú vezetővé válnia egy embernek, és mi kell ehhez?

A Magyar Márkaszövetség elnöke úgy véli, szakmai tudásban nincs különbség nő és férfi között, mert a döntés, amit valaki meghoz, vagy jó, vagy nem, függetlenül az illető nemétől. Dr. Fábián Ágnes azért vállal gyakran – többek között női körökben – előadásokat, mert segíteni szeretne másoknak tudása, tapasztalatai megosztásával.

Krizsó Szilvia

A Joint Venture elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy legalább két évvel járjon a csapata előtt. Benchmarkjának tartja, hogy minden témára, feladatra, problémára legalább két megoldást kínál. Amit viszont talán a legfontosabbnak tart, az az, hogy mindenki hagyjon maga után nyomot – szerinte ezt az esélyt legalább egyszer minden ember megkapja életében.

A podcastban szó esett még arról, miért kell tudnia egy vezetőnek időnként kimondani azt a két szót, hogy „nem tudom”, miben látja Dr. Fábián Ágnes a kiskereskedelem jövőjét, és milyen lehetőségeket szeretne kapni az élettől a későbbiekben.

A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:

Youtube:

https://www.youtube.com/watch?v=3t5vfFwTE5E

Facebook:

https://www.facebook.com/trademagazin.hu

Soundcloud:

https://soundcloud.com/trade-magazin

Spotify:

https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu

Trade magazin:

https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/

Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.

 

Kapcsolódó cikkeink