Dömötör Csaba: minden nehézség ellenére látszik a turizmus erősödése
A turizmus erősödése minden nehézség ellenére látszik, a vendégéjszakák száma idén csaknem 8 millióval lesz több, mint 2021-ben és így már csak 10 százalékkal marad el a 2019-es rekordévitől – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta
Dömötör Csaba, a turizmus-vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak már bizonyítottak, és hozzátette, azt kell elérni, hogy a magyar turizmus ne csak elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem meg is haladja azt. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál: tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta.
Az eredményeket egy „rázós időszakban” érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy ez az ágazat továbbra is a magyar gazdaság motorja legyen
– jegyezte meg.
Horváth Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója elmondta, büszke arra, hogy idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem a kihívásokra is jól tudnak reagálni. Hozzátette, a díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez is azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű. Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a szakemberek munkájukkal hozzájáruljanak az országimázs fejlesztéséhez.
Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa, Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendáglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért; Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokajhegyaljának; Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje; Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői; Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovítav ötleteiért és és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram oldal készítője.
A 30 év alatti turisztikai szakemberek számára adható Talentum-díjat Langó Tamás, a BDPST Group executive sommelier-je kapta, aki idén elnyerte a Michelin Guide Hungary Sommelier Awardot. A díj átadásakor kiemelték, hogy sikere követendő példát adhat és inspirációt jelenthet a fiatal generáció számára is.
A 60 év felett, és legalább 20 évnyi kimagasló szakmai életpályát követően adható Kőrösi Csoma Sándor Életműdíjat Bíró Lajos séf vehette át. Méltatásakor elhangzott, hogy a kreatív séfet a magyar gasztronómia terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a szakma népszerűsítéséért, és a magyarországi vendéglátás megújításáért végzett példamutató munkája tette érdemessé a díjra.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >