Dohányzásstop?

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 03. 28. 08:00

Várhatóan március végéig nyújtja be az egészségügyi tárca a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását – közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter néhány napja az MTI-vel. A minisztérium tervei szerint teljes dohányzási tilalom lépne életbe a zárt nyilvános helyeken – beleértve a vendéglátóhelyeket is. A miniszter elmondta, hogy most a tárca készítette el a saját törvényjavaslatát, ehhez várják a társadalmi szervezetek véleményét is. A végső jogszabály legkorábban május közepére születhet meg – tette hozzá a tárca vezetője, aki elsődlegesnek a nemdohányzók életének, egészségének védelmét nevezte.
Az ügyben Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke megkeresésünkre a következőket mondta:
– Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a jelenleg hatályban lévő magyar szabályozás teljes mértékben megfelel az Európai Unió és a WHO előírásainak. A dohányzás teljes körű tiltása a külföldi tapasztalatok alapján 20-30 milliárd forintos bevételkiesést okozhat az államnak, és a jelenlegi gazdasági helyzetben az ágazatra gyakorolt hatása mellett ez a legsúlyosabb következmény. Az MVI mellett több szakmai szervezet is megtette észrevételeit és kezdeményezte a közvetlen egyeztetést a minisztériummal, remélhető, hogy erre sor kerül a törvénytervezet beterjesztése előtt.
Háber Tamást mindenesetre bizakodással tölti el, hogy például a szintén teljes tiltást bevezető Németországban többek között az ágazat tiltakozására az alkotmánybíróság felfüggesztette a törvény végrehajtását. A jelenleg ismert törvénytervezet szerint Magyarországon 2009. január 1-je után lépne hatályba a tilalom.

Kapcsolódó cikkeink