A dohány-kiskereskedők bővítenék a trafikokban forgalmazható termékek körét
A dohány-kiskereskedelmi rendszer hosszú távú stabil és eredményes működéséhez a forgalmazható termékek vagy szolgáltatások körének további bővítésére van szükség, a dohánytermékek esetében pedig fontos lenne az egységcsomagolások 2019-re tervezett bevezetésének elhalasztása – hívták fel a figyelmet a dohány-kiskereskedők kedden, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége (MDKSZ) által szervezett budapesti konferencián.
Az MDKSZ közleménye szerint az I. Nemzeti tabak expo kiállítás és konferencián Lengyel Antal, az MDKSZ elnöke elmondta, hogy a kiskereskedelmi szektoron belül egyre nagyobb a nemzeti dohányboltok szerepe. A nemzeti dohányboltok a szigorú szabályozásnak köszönhetően „patyolattisztán” működnek, ami átláthatóbb és több bevételt hoz a költségvetésnek – mutatott rá az elnök.
Ismertetése szerint a trafikok teljesítőképessége között – elsősorban az elhelyezkedés miatt – jelentős különbségek lehetnek, a működő üzletek 40-50 százaléka nehéz helyzetben van. A nemzeti dohányboltokat elsősorban a munkaerőhiány sújtja, hiszen a szigorú szabályok szerint berendezett, elsötétített üzlethelyiségekbe nehéz új munkatársakat találni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Betilthatják a 22 óra utáni alkoholárusítást a dohányboltokban
A 22 óra utáni alkoholárusítási tilalom nem vonatkozik a dohányboltokra,…
Tovább olvasom >Szigorítanak a dohányboltokban
Az Építési és Közlekedési Minisztérium bejelentése szerint a kiskorúaknak dohánytermékeket…
Tovább olvasom >Jövő évtől nem árusít üzleteiben dohánytermékeket az Albert Heijn
A holland Albert Heijn kiskereskedelmi vállalat bejelentette, hogy 2024. január…
Tovább olvasom >További cikkeink
Annyi a Temunak és Sheinnek Európában is?
Az amerikai kereskedelmi szigorítások hatására újabb kihívás előtt áll az…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >Legalább 16 százalékos drágulást érez a fiatalok fele
Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de…
Tovább olvasom >