Dohány – Bevételkieséstől tartanak a vendéglátósok

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 12. 05. 11:59

Alapvető vállalkozói szabadságjogokat sértene a dohánytermékek árusításának állami monopóliummá tétele – közölte a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) hétfőn.

Az vendéglátói érdekképviselet közleményében utal arra, hogy egy fideszes képviselői javaslat szerint nemcsak a kisboltok, újságosok, de a kocsmák és valamennyi vendéglátóipari egység polcairól is lekerülnének a dohánytermékek.

Háber Tamás, a MVI tiszteletbeli elnöke a testület közleményében kiemeli, hogy az indítvány elfogadása a vendéglátóiparban jelentős zavarokat okozna jogi és gazdasági szempontból.

Az ipartestület közölte: a szakma már így is tart a zárt helyi dohányzás januárban bevezetésre kerülő teljes tiltásának következményeitől, még egy bevételforrás elvesztése beláthatatlan következményekkel járhat.

A MVI tiszteletbeli elnöke rámutatott arra is, hogy a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása kapcsán végzett – 2011 áprilisában az MVI által nyilvánosságra hozott – Századvég-kutatásból kiderült, a vendéglátóhely-tulajdonosok 63,5 százaléka szerint a szabály sérti a vendéglátósok és vendégeik jogait, és negatívan vélekednek a szabályozás vállalkozásokra gyakorolt hatása tekintetében is.

Háber Tamás álláspontja szerint az egészség védelmének területén sokkal többet lehetne elérni edukációval, megfelelő tájékoztatással, mint az amúgy is nehéz helyzetben levő magyar kereskedők életének indokolatlan ellehetetlenítésével. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink