Egyre több élelmiszert importál Románia
Románia az ötödik legnagyobb, 13,5 millió hektárnyi mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik az Európai Unióban, azonban egyre nagyobb mértékben élelmiszerimportra szorul – írja az agrarszektor.hu az Economica.net gazdasági portál alapján, amely a statisztikai intézet (INS) elemzését ismertette.

Románia egyre nagyobb mértékben szorul élelmiszerimportra
A kolozsvári Maszol.ro által szerdán szemlézett összesítés szerint Románia csak gabonából, káposztából, valamint juh- és kecskehúsból termel a hazai szükségletet fedező mennyiséget, a többi élelmiszerből egyre nagyobb mértékben importból fedezi a hazai keresletet. Az utóbbi öt évben a legnagyobb mértékben a cukor és a sertéshús esetében fokozódott Románia importfüggősége.
Búzából és rozsból 2020-ban 65,2 százalékkal termett több Romániában, mint amennyire a belső piacon szükség volt, kukoricából 51, káposztából 0,5, juh- és kecskehúsból pedig 12 százalékkal. Az összes többi mezőgazdasági termékből Románia importra szorult. Tojásból 2015-ben még önellátó volt az ország, 2020-ban azonban a kereslet 2,5 százalékát már behozatalból fedezte, annak ellenére hogy időközben az egy főre eső fogyasztás évi 13,1 kilogrammról 11,8 kilogrammra csökkent.
Az INS adatai szerint míg 2015-ben az elfogyasztott sertéshús 70 százaléka hazai termelőktől származott, addig 2020-ra ez az arány 55,3 százalékra csökkent. Cukorból 2015-ben a termelés még 0,6 százalékkal meghaladta a fogyasztást, 2020-ban azonban már csak 35 százalékát fedezte. Az étolaj terén 16 százalék az importból származó termékek piaci részesedése, a vajnál pedig 55 százalék. Romániában 2015-ben a tejtermékek terén a belföldi kereslet 93,1 százalékát állították elő az országban, míg öt évvel később ez az arány 86,4 százalékra csökkent. Hasonló folyamatok játszódtak le a zöldségféléknél is, amelyek 18 százaléka származott importból 2020-ban, a gyümölcsökből pedig a behozatal aránya 31,5 százalék volt. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Okos bevásárlókocsi rendszert vezetett be a Carrefour Romániában
Új digitális megoldással forradalmasítja a vásárlási élményt a Carrefour Romániában:…
Tovább olvasom >La Cocoș: „Többet kevesebbért” – raktáráruház csak márkáknak!
Sebastian Rennack kiskereskedelmi szakértő alábbi képes összeállításában Románia leggyorsabban növekvő…
Tovább olvasom >Májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben
A nyers adatok szerint májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: nemcsak az otthont védi a lakásbiztosítás
A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő…
Tovább olvasom >A gazdálkodóknak kedvez a Nitrátrendelet módosítása
Megjelent a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >