Dizájnpályázat és epertorta a vonalkód bevezetésének 40. évfordulójára
Dizájnpályázatot hirdet és az EperCode elnevezésű süteménnyel ünnepeli a kereskedelmi vonalkód negyven évvel ezelőtti bevezetését és a GS1 Magyarország nonprofit szervezet, amely harminc éve alakult.
„Negyven évvel ezelőtt, ezen a napon az Ohio állambeli Troy városban olvasták le először az első vonalkódot egy rágógumiról” – idézte fel Patvaros Boglárka a vonal-és a 2D kódokkal foglalkozó hazai szabványszervezet, a GS1 Magyarország operatív igazgatója a csütörtöki budapesti ünnepségen.
Magyarország harminc éve, 1974-ben csatlakozott a GSI európai szervezetéhez, amely kilenc éve egyesült az amerikai vállalattal. Mint az igazgató elmondta: Magyarországon először a Baba szappant látták el vonalkóddal. Hangsúlyozta, hogy a nyomon követés technológiájának köszönhetően ma már bizonyos termékekről azt is meg lehet tudni, hogy honnan származnak az alapanyagok.
Az évfordulóra született Epercode tortát Auguszt József cukrász készítette a cég számára. A vonalkódot idéző hosszúkás epermousse süteményen lévő Qr-kód segítségével kiderül az is, hogy a sütemény miként készült és milyen összetevőket tartalmaz. A tortaszelet minden Auguszt cukrászdában megvásárolható.
A hazai szervezet fennállásának 30. évfordulója alkalmából július elejétől KódVilág elnevezésű dizájnpályázatot hirdet képző- és iparművészek, művészhallgatók, dizájnerek és minden 16 évesnél idősebb érdeklődő számára. A pályázat témája a vonalkódokra és a 2D kódokra jellemző, csíkos-kockás motívumok kreatív alkalmazása festményen, grafikán, szobron, használati tárgyon, ruhán, fotón vagy videófilmen.
A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, valamint egy közönségdíjat is kiosztanak. Az első helyezett 160 ezer, a második 80 ezer, a harmadik 40 ezer forintot kap, míg a közönség által legjobbnak ítélt alkotás készítője tárgynyereményben részesül. A pályaművek leadási határideje szeptember 30.
A díjátadó október 16-án lesz a budapesti Design Terminálban, ahol a legjobb munkákból háromnapos kiállítás is nyílik. A pályázathoz csatlakoztak a Moholy-Nagy Művészeti és a Képzőművészeti Egyetem mellett Pécs, Nyíregyháza, Debrecen és Szeged egyetemei és középiskolái. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >