Dió bemutatót és érzékszervi bírálatot tartott a Nébih a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásán
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) február 18-án dió bemutatót és érzékszervi bírálatot tartott Pölöskén, a Fajtakísérleti Állomásán. A résztvevők érzékszervi bírálaton értékelhették a hazai államilag minősített fajtákat és fajta újdonságokat, valamint a világ fő diófajtáinak termés minőségéről szerezhettek tapasztalatot.

Az előadás egyik pontja volt a versenyhelyzetet, amellyel ma a hazai diótermesztőknek szembe kell nézni (Fotó: Nébih)
A bemutató alkalmával a hazai dióágazat előtt álló lehetőségeket és kihívásokat vitatták meg a Nébih Fajtakísérleti Állomásán. Szili Ferenc, Nébih Pölöskei Fajtakísérleti Állomásának vezetője az ott folyó kísérleti munkát ismertette, ahol mintegy 20 gyümölcstermő növényfajból több, mint 1000 szőlő- és gyümölcsfajtát vizsgálnak. Külön kitért a héjas gyümölcsök, így a dió növényvédelmi sajátosságaira. A szakmai egyeztetésen a termelők megerősítették, hogy az elmúlt évek során a biotikus stressz mellett egyre több abiotikus kár tapasztalható a héjas ültetvényekben.
A közismert tavaszi fagyveszély mellett, forró aszályos nyár alkalmával a termés napégést szenvedhet a korona napsugárzásnak leginkább kitett részén
A már ismert dió kórokozók és kártevők mellett újabbak jelennek meg, így a növényvédelem tervezésekor meghatározó szemponttá vált az ezek ellen való védekezés is. Varga László, az MGEI szaporítóanyag felügyelője előadásában ismertette a minőségi dió szaporítóanyag jellemzőit és az oltvány növényanyag előnyeit. Szani Zsolt, témavezető az egykori magonc ültetvények és a mai korszerű oltványból létesült ültetvények tapasztalatait hasonlította össze. Az előadás egyik pontja volt a versenyhelyzetet, amellyel ma a hazai diótermesztőknek szembe kell nézni, valamint azok az intenzív technológiai elemek, amelyekkel versenyképes ültetvények hozhatók létre, különös tekintettel a korszerű nemes- és alany fajtahasználatra.
Az érzékszervi bírálaton, a fajtákat héjas, illetve bél dióként is értékelték a résztvevők. A rendezvény zárásaként, az új dió fajtagyűjtemény parcelláit tekintették meg.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat
Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú az állatorvos-tudományi képzés
A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és…
Tovább olvasom >Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végfizetése
2025. február 25-én, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás jogcímmel…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 6,1 százalékkal emelkedtek januárban
2025 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 9,1 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes termékeket vizsgál a fogyasztóvédelem
Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a…
Tovább olvasom >Lóga Máté: az elrugaszkodás éve lehet 2025
A kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése azt mutatja, hogy az elmúlt…
Tovább olvasom >