Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 02. 11:05

Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a mézédes gyümölcsből, és az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.

dinnye-

Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra öt mázsa magyar dinnye érkezik az emlékparkba a Dél-Alföldről.

Magyarországon évszázadok óta termesztenek dinnyét, hiszen hazánk földrajzi és éghajlati adottságai kedveznek e növény fejlődésének. Hiába azonban a hagyomány, mégsem alakult ki egységes gyakorlat, miként kell kiválasztani a megfelelő görögdinnyét. Van, aki a kopogtatásra esküszik, van, aki a kocsányt nézi, van, aki pedig a dinnye hasát vagy színét vizsgálja.

A vendégeket a Rozsdamaró zenekar muzsikája köszönti a park főbejáratánál, majd a skanzenben a Körös Táncegyüttes és az Üllési Csicsergők műsora látható. A skanzen szegedi tanyáján délután Tanács Attila dinnyeszobrokat farag, kézműves foglalkozás várja a legkisebbeket, a Nomád parkban pedig régi mesterségeket – rokkázást, kézi orsózást – próbálhatnak ki a vendégek.

Rendeznek dinnyesúlysaccoló-versenyt, melyen az lesz a győztes, aki legpontosabban meg tudja becsülni az előtte lévő dinnye súlyát. A legbátrabbak azt is kipróbálhatják, mennyit tudnak megenni fél óra alatt a gyümölcsből. A korábbi években akadt olyan versenyző, aki három kilogrammnál is több dinnyét elfogyasztott. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink