Dinamikusan zajlanak a vidékfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó kifizetések
Az agráriumban a jelenlegi háborús gazdasági környezetben, minden nehézség ellenére is zajlanak a fejlesztések, csak nyáron eddig 88 milliárd forintot fizettek ki a beruházóknak a projektek megvalósítására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A megváltozott körülmények sem akadályozzák a támogatások kifizetését (Fotó: Pixabay)
A miniszter emlékeztetett, 2021-2027 között háromszor annyi vidékfejlesztési forrás áll rendelkezésre, mint előtte, melynek révén az Agrárminisztérium 2021-ben kidolgozta és elindította a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot. Ez a magyar vidék gazdaságának gerincét adó agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg – mutatott rá Nagy István. A tárcavezető elmondta, hogy az Agrárminisztérium tavaly és idén is számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a gazdálkodók. A megkezdett projektek megvalósítására tett erőfeszítéseket jól mutatja, hogy a gazdálkodók, vállalkozások és önkormányzatok által menedzselt beruházásokhoz kapcsolódóan csak a nyári hónapokban, 2022. június 1-től mostanáig 88 milliárd forintot meghaladó kifizetésre került sor – fejtette ki az agrárminiszter.
Sokrétű az agrárium támogatása
15 milliárd forintot meghaladó támogatást folyósítottak az állattenyésztési ágazatnak telephelyek fejlesztésére és megújítására, több mint 5 milliárd forintot kaptak az élelmiszeripari ágazat fejlesztéseit végrehajtó pályázók. A nagy érdeklődés övezte precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázati konstrukció esetében a jelzett időszakban 12 milliárd forintot meghaladó támogatást, a rendkívül népszerű, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázathoz kapcsolódóan közel 17 milliárd forintot fizettek ki. Az önkormányzatok is jelentős támogatást, mintegy 10 milliárd forintot kaptak a külterületi helyi közutak fejlesztésére – sorolta a tárcavezető. Nagy István kiemelte, hogy az agrárium teljesítményét számos probléma nehezíti az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háborútól az aszályon keresztül a dráguló hitelfinanszírozásig. Azonban a hatékonyság, az infrastruktúra és a termelő kapacitások megújulása nélkül lemondanánk a jövőt érintő közös terveinkről – tette hozzá.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Hubai Imre: támogatásokkal és intézkedésekkel segítjük a gazdákat
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >