Differenciált árakat kínál a termelőknek a Tokaj Kereskedőház Zrt.
Kiemelt átvételi árakkal ösztönzi a minőségi alapanyag előállítását a Tokaj Kereskedőház Zrt., ezért a kiszámíthatóság jegyében az idén minden eddiginél korábban, július végén közzétette a felvásárlási árait – mondta Goreczky Gergely, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Mintegy ezer hektár területről csaknem kilencvenezer mázsa szőlő, ezen belül akár kétezer mázsa aszúszem felvásárlását tervezi az idén a Tokaj Kereskedőház – ismertette a vezérigazgató. Jelezte, hogy becsléseik szerint az idén a teljes tokaji borvidéken valamivel több mint háromszázezer mázsa szőlőtermés várható, ez jó, közepes mennyiségnek felel meg.
Goreczky Gergely hangsúlyozta, a Tokaj Kereskedőház a tavalyihoz hasonló mennyiségű szőlő megvételére készül, kategóriánként eltérő felvásárlási árakkal ösztönözve az érvényes felvásárlási szerződéssel rendelkező termelőket a minél jobb minőségű szőlő előállítására. Rámutatott: a differenciált árstruktúrával szeretnék elérni, hogy a felvásárolandó szőlő jelentős része teljesen egészségesen, botrytistől – a szőlőt megtámadó penészgomba, amely kedvező körülmények között Tokaj-Hegyalján nemes rothadás formájában jelenik meg az érett termésen – mentes állapotban érkezzen be a feldolgozóüzembe. Ezt a szőlőmennyiséget a friss, könnyű, illetve a prémium száraz borok alapanyagaként tudják felhasználni. A szőlő másik, kisebbik részét pedig magas mustfokú, aszúsodott szőlőként kívánják átvenni, a késői szüretelésű borok és borkülönlegességek alapanyagaként.
A legnagyobb mennyiségben a 17-22 mustfokos kategóriában szüretelnek termést a tokaji borvidéken. Amennyiben a szőlő egészséges, botrytistől mentes, akkor ez megfelelően beérett, kiváló alapanyagot kínál a könnyű, gyümölcsös, mindennapi fogyasztásra szánt száraz és félszáraz piacképes borokhoz. A teljesen egészséges szőlő bruttó ára a tavalyihoz hasonló mértékű, kilónként 80 és 120 forintot fizetnek érte.
A cégvezető megjegyezte, a Tokaj Kereskedőház azért is közölte már most a felvásárlási árait, hogy a termelők eldönthessék, a könnyű száraz borok, vagy a késői szüretelésű borok és borkülönlegességek alapanyagának előállítására törekedjenek. Ez alapján a termést megfelelően szüretelve, illetve gondozva ültetvényeiket a szüretig hátra lévő időszakban tudatosabban szelektálhatják a szőlőt, gyorsíthatják az érést, így „a készítendő borokhoz a legmegfelelőbb minőségű szőlőt tudjuk megvásárolni tőlük” – fűzte hozzá Goreczky Gergely. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >