Diadalt arattak a magyar pékek

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 19. 00:06

Az olasz Club Arti Meistieri szervezésében negyedszer rendezték meg Riminiben a Sigep Kenyér Kupát. A versenyen a magyar válogatott harmadszor vett részt. Tavaly is jól szerepeltek, de az idei siker minden várakozást felülmúlt.

A Magyar Pékszövetség által támogatott és delegált válogatott négy kategóriában mérte össze tudását kilenc másik ország  – Ausztrália, Izrael, Szlovénia, Oroszország, Lengyelország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Portugália – versenyzőivel.
A professzionális mezőny tradicionális kenyér, innovatív kenyér, édesség és díszmunka kategóriákban versenyzett egymással, majd ötödik versenyszámként kirakatukat is díjazta a zsűri. A szakmai zsűri véleménye mellett a közönség szavazatai is nagyban befolyásolták az eredményt, hiszen a szavazófülkékben elhelyezett számítógépeken „vakon” történő kóstoltatással a közönség elismerése 50%-ban hatott a végső eredményre. Az összesített verseny harmadik helyezését Ausztrália, másodikat Németország szerezte meg, a dobogó legfelső fokán Magyarország csapata állt.
A magyar csapat elsöprő sikert aratott: innovatív kenyér, díszmunka és sütemény kategóriákban is első díjat kaptak. Innovatív kenyerük búzacsírával, fokhagymával és zöldfűszerekkel készült, mely természetes életerejével, laza szerkezetével és különleges levélformájú díszítésével nyerte el a zsűri tetszését. Sütemény kategóriában a vajjal hajtogatott tésztát tokaji borhabbal töltötték, birssel, dióval, grillázzsal és aszúba áztatott szőlőszemekkel díszítették a magyar versenyzők, melyet az első díj mellett különdíjjal is megjutalmaztak. A díszmunka első helyezettje Tukacs Roland lett, aki művészi igényű kenyérszobrával, kreativitásával, elmélyült témafeldolgozásával és eredeti technikai megoldásaival nagy feltűnést keltett a versenytársak körében is – írja a a gazdakor.szie.hu tudosítása nyomán a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink