Dezodor-világmárkák gyártása indul Magyarországon
Új termékkategória és világszerte ismert szépségápolási márkák gyártási tevékenységét hozza Magyarországra az Unilever: a közeljövőben elindul hazánkban az Axe, Rexona és Dove márkájú aeroszolos dezodorok előállítása. Az új üzem a vállalat nyírbátori telephelyén, a többek közt Domestos, Flóraszept, Szavo és OMO termékeket is előállító háztartásvegyipari gyár közvetlen szomszédságában épül fel.
A beruházás értéke közel 50 millió euró, mely a magyar állam 20%-os támogatásával valósul meg. Ezen felül az önerőből finanszírozott gépsorok további 25 millió euró értéket képviselnek. A beruházás elindítását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ács Tamás, az Unilever Magyarország ügyvezetője jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Budapesten.
A közel 100 új munkahelyet létrehozó új üzemben három gyártósort állítanak munkába, így a létesítményben évente 150 millió palack dezodor készülhet. Ezzel az Unilever globális hálózatában a nyírbátori egység lesz a 4. legnagyobb kapacitású ilyen üzem. A tervek szerint a termelés 92 százaléka exportra kerül, így a hazai piac lefedése mellett innen szállítanak majd Csehországba, Romániába, Lengyelországba, Szlovákiába, Ukrajnába és Görögországba is. Az építkezés idén ősszel indult el, a termelés pedig várhatóan 2026 első felében kezdődhet.
„Büszkék vagyunk rá, hogy az Unilever egy magyarországi telephely mellett döntött a beruházás megvalósítására. Nyírbátor több okból is nagyszerű választás volt: a képzett munkaerő, a kedvező elhelyezkedés, az Unilever meglévő háztartásvegyipari üzeme, valamint az itt elért kiemelkedő üzleti eredmények, illetve jelentős tapasztalatok miatt”
– mondta Ács Tamás, az Unilever Magyarország ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Klasszikus holland márkák eladására készül az Unilever
Az Unilever olyan klasszikus holland márkák eladását fontolgatja, mint az…
Tovább olvasom >A Unilever növekedését legerősebb márkái támogatják
Erőteljes növekedést könyvelhetett el az Unilever 2024 a harmadik negyedévében,…
Tovább olvasom >Eladja az Elida Beauty-t az Unilever a Yellow Woodnak
Eladja az Unilever szépség- és testápolási üzletágát, az Elida Beauty-t…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >