Derűlátóak a technológiát használó cégek

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 03. 10:00

A kis- és középvállalatok 54 százalékánál használnak felhőmegoldásokat Magyarországon, ami figyelemre méltó előrelépés a 2014-es 40 százalékhoz képest – derült ki a Microsoft megbízásából készült Ipsos Mori kutatásból. A felmérés szerint azoknak a kisvállalatoknak, amelyek már komoly lépéseket tettek a digitalizáció útján, 67 százaléka látja úgy, hogy növekedtek az eladásai, míg a főként papír alapon dolgozó cégeknél ez az arány 54 százalék. Az IT-eszközöket intenzíven használó cégek 76 százaléka emellett úgy látja, hogy növekedtek az innovációs készségei, míg a többnyire papíralapon dolgozó cégeknél csak 58 százalék ez az arány. Figyelemre méltó megállapítása emellett a kutatásnak, hogy a digitális átállást már végrehajtott hazai kisvállalkozások 43 százaléka készül új termék vagy szolgáltatás bevezetésére, miközben ez az arány a zömmel hagyományos eszközökkel dolgozó cégeknél csak 22 százalékos. Vass Gábor, a Microsoft vállalati üzletág igazgatója szerint főleg azok a kkv.-k elégedettek a bevezetett technológiával, amelyek tanácsadó partnereket vontak be üzleti gondjaik IT-eszközökkel való megoldására.

Kapcsolódó cikkeink