Defibrillátor a kajak-kenu csónakházban
A Henkel Magyarország Kft. – XI. kerületi cégként – két defibrillátort vásárolt az újbudaiak részére; az egyik a Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesület csónakházában, a Kopaszi-gáton, a másik pedig a cég Dávid Ferenc utcai központjában áll szolgálatba.Az átadási rendezvény alkalmával a Lágymányosi-öbölben, a Spari kajak-kenu csónakházában Dieter Knoll, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere adta át az egyesület részére az életmentő készüléket.
A sportág fellegvárának számító sporttelepen, ott, ahol Kolonics György is gyakran megfordult, ezután nagyobb biztonságban lesznek a sportolók, az öbölbe látogatók, a környéken tartózkodók.
A két újbudai használatra szánt készüléken kívül a Henkel Magyarország további öt készüléket vásárolt. Kettőt békés megyei, körösladányi gyárában szerelt fel a dolgozók és a lakosság érdekében, további egyet a megyének adományoz, egyet pedig váci gyárában, illetve a város egy forgalmas helyén helyez el. A készülékekhez használói, életmentő betanítást is szervez a vállalat. Mindezekkel segíteni kívánja környezetét, azokat a településeket, ahol irodát, gyárat működtet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >