Decemberben romlottak a turisztikai cégek kilátásai
A Turizmus konjunktúra index (tki) tavaly decemberben mínusz 22 ponton állt, ami azt mutatja, hogy az ágazat szereplői továbbra is romlónak érzékelik a helyzetüket. Novemberhez képest az index értéke 7 ponttal csökkent, szeptember óta 15 ponttal romlott – közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató legfrissebb felmérésében az MTI-vel kedden.

61 százalék stagnálásra számít
A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen dolgozta ki az indexet, amely egy mínusz száz és plusz száz pont közötti skálán tavaly április óta havi gyakorisággal méri a konjunktúra várható alakulását az ágazatban.
A foglalkoztatott létszám alakulása decemberben az elmúlt három hónapot tekintve mínusz 9 ponton áll, ami azt mutatja, hogy lassú ütemben, de csökkent a munkaerőkereslet a turisztikai ágazatban. A következő három hónapra vonatkozó várakozásra mínusz 8 pontot mértek, ami azt jelezi hogy a cégek – alig lassabb ütemben – tovább csökkentik a munkaerőállományukat.
A következő három hónapban a szállásadók 11 százaléka vár éves összevetésű növekedést a vendégéjszakák számában, 44 százalékuk stagnálásra számít, viszont az előző havi 13 százalékkal szemben 45 százalékuk vár visszaesést.
A vendéglátásban működők közül az előző havi 4 százalék után most már 10 százalék várja a vendégforgalom növekedését, míg 61 százalék stagnálást, 29 százalékuk pedig visszaesést vetít előre. Ez utóbbiak aránya az előző hónapban 19 százalék volt.
A turisztikai cégek 84 százaléka az áraik, 88 százalék a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 17 százalékot, míg a működési költségek növekedése 45 százalékot tett ki. Vagyis a cégek egyre kevésbé tudják áthárítani a költségnövekedést a fogyasztókra. Mindezt a kutatók szerint az alátámasztja alá, hogy a turisztikai érdekvédelmi szervezetek javaslatára a kormány a szektor mikro-, kis- és középvállalkozásai számára a 2023 első negyedéves energiafogyasztás növekmény felére vissza nem térítendő támogatást nyújt.
Közölték: 2022. decemberben a turisztikai cégek 55 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát, 34 százalékuk nem változtat az árakon, míg 10 százalékuk jelzett csökkentést. A turisztikai cégek 47 százaléka a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >Törökországban megszűnhet az all inclusive svédasztal – drasztikus lépéssel fékeznék az élelmiszerpazarlást
Törökországban évente több mint 23 millió tonna élelmiszer vész kárba,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >