Decemberben az éves halmennyiség 30 százalékát fogyasztjuk el
Kb. 22-24 ezer tonna lesz idén a magyar haltermés, ami némileg meghaladhatja a tavalyit, egyúttal a többéves átlag körüli mennyiség – mondta Orosz Sándor, a Magyar Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának ügyvezető elnöke.
Orosz Sándor már azt is jelentős eredménynek tartja, hogy a magyar haltermelés nem csökkent, a gazdasági válság ugyanis ezt az ágazatot is érintette.
Az ügyvezető elnök elmondta: a karácsonyi ünnepek közeledtével egyre több hal fogy Magyarországon. Megjegyezte: bár ma már az országban minden nap hozzájuthatnak a vásárlók a halhoz, az összes halfogyasztás mintegy 30 százaléka az év utolsó hónapjára esik.
Kifejtette: tíz év alatt jelentős mértékben, 1,2-1,3 kilogrammal emelkedett a magyar halfogyasztás. Így most halból Magyarországon évente az egy főre eső fogyasztás 4,2 kilogramm, amit 2013-ig 6 kilogrammra akarnak növelni.
A növekedés a szakember szerint a korábbi évek következetes marketing tevékenységének eredménye, ez pedig egybe vág a Brüsszelben elfogadott Halászati Operatív Program célkitűzéseivel. Az unióban halból az évi átlagos fogyasztás 17 kilogramm. Magyarországon az emberek főként pontyot fogyasztanak, ám népszerű lett az afrikai harcsa, a busa, a süllő is. Az árak a tavalyihoz hasonlóak – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >