Debrecen lesz a Tiszafüredi Halasnapok díszvendége
Debrecen lesz a július 7. és 10. között zajló Tiszafüredi Halasnapok díszvendége. A rendezvény programjai között koncertek, főzőverseny, strandfoci és kirakodóvásár is szerepel.

Július 7. és 10. között rendezik meg a Tiszafüredi Halasnapokat
A szervezők közleménye idézi Széles Diánát, Debrecen alpolgármesterét (Fidesz-KDNP), aki szerint a Debrecenből érkező turisták egyik kedvelt célpontja lett a Tisza-tó. Mint Lendvay Imre, a Tisza-VÍZ Víztermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, a szabadvízi strand üzemeltetője hozzátette: tavaly a Tiszafüredi Szabadstrand 150 ezer látogatója közül a legtöbben Debrecenből érkeztek.
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) a közleményben kiemelte, Debrecen már többször is volt díszvendége Tiszafüred nagy kulturális rendezvényeinek.
A halasnapok rendezvénysorozata a változatos halételekre épül. Szombaton rendezik meg az V. Tiszai Halételek Fesztiváljának főzőversenyét a Halas téren. A főzőversenyre az alapanyagokat a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja a résztvevők számára. Hegedüs Gábor ügyvezető szerint a Tisza-tó vonzerejét mutatja, hogy évente 130 ezer horgásznappal számol a Sporthorgász Kft., az oda járó horgászok mindig halban gazdag fogással térnek haza, az összmennyiség eléri a 200 ezer kilogrammot. A kifogott ragadozóhalak vonatkozásában, különösen a harcsa esetében, toronymagasan vezet a Tisza-tó – idézi a közlemény Hegedüs Gábort.
Hétvégén Strandfoci Tornát is rendeznek a szabadstrandon. A gyerekeket játszóházzal, gyermekkoncerttel várják.
A helyiek városkártyával ingyenesen látogathatják a rendezvény valamennyi helyszínét.
A közlemény szerint a Tiszafüredi Halasnapok története több mint négy évtizedre nyúlik vissza. Az első halas „népünnepélyt” 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Aszály, árnyomás és fogyasztáscsökkenés szorításában a magyar halászat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Haltermelés Magyarországon: a szakma növekvő munkaerőhiánnyal küzd
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar versenyzők indulnak az EuroSkills 2025-ön Dániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI Summit Budapest: fókuszban a mesterséges intelligencia hazai és nemzetközi kihívásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >