Danone: Tegyünk Együtt a Gyermekekért!
Új egészségnevelő programmal ismerkednek meg a 2013/14. tanévben hat zuglói általános iskola tanulói és pedagógusai. A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” oktatási program keretében az 5. osztályos tanulók a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mindennapi mozgás és az egészséges életmód alapjait sajátíthatják el interaktív, játékos formában. A Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. által indított program Budapest Főváros XIV. kerületi Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XIV. kerületi Tankerülete elvi támogatásával valósul meg.
Idén 15. alkalommal indult útjára a Danone Kft. „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” (TEGY) társadalmi célú programja. A vállalat az 1999-ben elindított keretprogramja égisze alatt valósítja meg a társadalmi célú támogató kezdeményezéseit. Ezen eltelt időszak alatt a cég összesen 305 millió forint támogatást nyújtott, ezen belül, több mint 274 millió forinttal segítette a magyarországi gyermek-onkológiai és rehabilitációs központok által kezelt daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozásukat segítő programok megvalósítását.
2013-ban a TEGY program keretében a Danone Kft. egy új területen célozza erősíteni társadalmi tevékenységét. Az idei év első félévében Budapesten, Kőbányán, Debrecenben és Szegeden indította el a Danone Kft. az oktatási programját – az egészséges életmódot és táplálkozást támogató küldetésével összhangban –, melyben több mint ezer kőbányai, debreceni és szegedi általános iskolás, valamint közel száz pedagógus vett aktívan részt.
Az oktatási programmal a Danone Kft. a 7–14 éves gyermekek számára kíván útmutatást adni, hogy játékos formában ismerjék meg és sajátítsák el az egészséges életmód alapelveit, s egészségtudatos fiatalokká-felnőttekké váljanak. Az érintett korcsoportba tartozó gyerekek egy része szabadidejét legtöbbször a televízió és a számítógép előtt tölti, nem igazán élvezi a mozgás és a sport előnyeit-örömeit, továbbá – a nem megfelelő táplálkozási szokások miatt – többségük nem ismeri kielégítően a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás fő elemeit.
Az egészséges életmódra nevelést nem lehet elég korán kezdeni, annak alapjait már gyermekkorban meg kell teremteni. A TEGY program közvetlenül Zugló általános iskoláiba, a gyerekekhez viszi el a hasznos tanácsokat és tudnivalókat, s számos ötlettel, élménnyel lepi meg a résztvevőket.
Az egyedülálló módon megálmodott, interaktív, játékos program kialakításában és megvalósításában együttműködő szakmai partnerek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) és a GYEP Alapítvány (Gyermekek Egészségnevelő Prevenciós Alapítványa), mely szervezetek hosszú évek óta szoros szakmai kapcsolatban állnak a Danone Kft-vel. A 2013/14. tanév első félévében az 5. osztályos osztályfőnököknek, iskolaigazgatóknak, egészségtan és rekreáció szakos tanároknak szakmai tréningek szervezésére kerül sor, melyek során a részt vevők szakemberektől kapnak ajánlásokat az egészséges életmód hatékony, interaktív tanításához. A pedagógusok munkáját segíti a hasznos tanácsokat és gyakorlati útmutatókat tartalmazó tanári kézikönyv. Az 5. osztályos gyerekek játékos, ismeretterjesztő órák keretében az egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatban hallhatnak lényeges információkat, interaktív formában. Továbbá a „Mi van a tányéron?” című munkafüzetből nemcsak a gyerekek, hanem még a szüleik is sok-sok egészséges témával ismerkedhetnek meg alaposabban. Az interaktív órákhoz kapcsolódik az Egészségsátor, mely játékosan, de a tudomány szemszögéből megközelítve mutatja be az egészséges életmódot. „Nagy lépésekkel az egészség felé” címmel lépésszámlálási verseny is meghirdetésre kerül az 5. osztályosok körében, melynek során a diákok játékos formában megtudhatják, vajon hány lépést tettek meg közösen egy hét alatt. „Ezt jól kifőztétek! – Egészségesen finomat!” címmel gasztronómiai pályázatra is sor kerül, melynek során háromfogásos egészséges menüsorral pályázhatnak a részt vevő osztályok. A gyerekek olyan ételsorral nevezhetnek, melynek két kiemelten fontos alapanyaga a tejtermék és a zöldség-gyümölcs. A pályázatokon nyertes osztályok számára két egyedi különlegesség is szerepel majd a nyereményeik között: egyrészt érdekes kirándulásokon vehetnek részt egy-egy, a Danone Kft-vel partnerségi együttműködésben lévő hazai magyar tehenészetbe. Itt a gyerekek megismerhetik egy tejgazdaság mindennapjait, testközelből láthatják a friss tej fejését, minőségi ellenőrzését, tárolását és szállításának módját. Másrészt meglátogathatják a Danone Kft. budapesti friss tejtermékgyártó üzemét, mely üzem immáron közel két évtizede hazai gyártóműhelye a vállalat hazai és export országok fogyasztóinak gyártott friss tejtermékeinek, s ahol a gyerekek megismerhetik a joghurtgyártás kulisszatitkait és elkészíthetik saját álomjoghurtjukat is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >